Kiss Dani mindössze 4 századra a vb szinttől
A legkisebbek után egy héttel máris a felnőtteken volt a sor, hogy a fedettpályás szezon legfontosabb hazai versenyén mutassák meg a kerület atlétái, hogyan is sikerült a felkészülés. A megmérettetésnek ezúttal is a Syma csarnok adott otthont.
A szombati napon először Gulyás Norberten volt a sor, aki diszkoszvetéssel kezdett és 51,75-ös eredménnyel az ötödik helyen zárt, majd fő számával a súlylökéssel folytatta a napot. Jó versenyzőtípusról árulkodik, hogy legjobbját (15,40 m) az utolsó sorozatban érte el. A versenyszám legkellemesebb meglepetését ezúttal Detrik Balázs szolgáltatta. Kovács Gyula tanítványa még csak junior korú, de 15,71 m-es teljesítményével máris letette névjegyét a felnőttek között is (5. hely).
Férfi magasugrásban közben egy másik ifjú titán, Horváth Csaba bizonyította tehetségét, miután a mezőny legfiatalabb tagjaként, 2,00 m-es teljesítménnyel szintén ötödik helyig jutott. Miller Ákos ugyanebben a ...
Bővebben: Sikeres...
2014. február 13-án a Jókai Mór Általános Iskola volt a helyszíne az Önkormányzat és az Ikarus Atlétikai szakosztály rendezésében lebonyolított kerületi terematlétikai versenynek.A gyerekek körében népszerű csapatversenyben a résztvevő iskolákat három korcsoportban, csapatonként 8 fő képviselhette.A verseny hét versenyszáma futás, ugrás és dobás mozgásformákra épülő koordinációs feladatokból állt, ezeket teljesítették a vegyes fiú-lány összetételű csapatok a színes kölyökatlétika szerekkel beépített pályán. A versenyszámok a következők voltak: forma 1-es pálya, medicinlabda labda dobás, ugráló kötelezés, helyből távolugrás, gerelyhajítás, sprint -gát, majd a legvégén állóképességi futásra került sor.Mind a három korcsoportban, a hazai Jókai Mór Iskola diadalmaskodott. Az I. Kcs.-ban a Jókai Iskola után, a Kölcsey Ferenc Általános Iskola szerzett ezüstérmet, a bronzérem a Táncsics Mihály Iskoláé lett. A II. kcs.-ban a dobogó második fokára, a Jókai Iskola után ...
Bővebben: ...