Id.Tomhauser István Budapest Kertváros Díszpolgára kitüntetésben részesült

A XVI. kerület március 15-ei ünnepségeinek befejezéseként díszünnepségre és ünnepi képviselő testületi ülésre került sor az Erzsébet-ligeti Színházban, ahol előbb a kerület ifjú tehetségei kapták meg elismerésüket, majd a XVI. Kerületért kitüntetések és a Díszpolgári címek átadása következett.

Id. Tomhauser István a 70-es évek második felében élesztette újjá a XVI. kerület atlétika életét. Az akkor még VASAS Ikarus, később Ikarus BSE színekben sportoló fiatalok százaival szerettette meg a mindennapi mozgás örömét, miközben évtizedek alatt fokozatosan fejlődött a szakosztály. Edzőként és szervezőként mindig irigylésre méltó lendülettel és munkabírással tette dolgát szeretett sportágáért. Számtalanszor adott példát környezetének, tanítványainak a becsülettel elvégzett munka értékét közvetítette. Több tanítványa is kiváló eredményeket ért el válogatott szinten. A közel 40 év leforgása alatt szinte a semmiből vált az ország egyik legelismertebb, és most már patinás körülmények között működő utánpótlás-nevelő szakosztályává az Ikarus atlétikai szakosztály, ami nagyban köszönhető áldozatkész munkájának. Szívből gratulálunk ehhez az életúthoz, és a kitüntető címhez!