- ifj Tomhauser István
Jó eredmények a serdülő fedett ob-on
Egynapos, rendkívül feszes időrenddel lebonyolított országos bajnokság zajlott szombaton a Syma-csarnokban. Elismerésre méltó már csupán az a körülmény is, hogy volt olyan fiatal, aki közel 10 órát tartózkodott a verseny helyszínén. Önmagában komoly állóképességet igényelt az, hogy több számra kellett bemelegíteni valamint összpontosítani a versenynap során. Akaratban nem volt hiány a hétvégén, elfogultság nélkül állítható, hogy minden Ikaruszos résztvevő kitett magáért. Sok dobogós és döntős helyezés, valamint egyéni csúcsok jellemezték a bajnokságot.
Ketten dupláztak, azaz két éremmel térhettek haza. Fedor Benjamin (13é) először 60 m gátfutásban (9,77) ért el 3. helyezést, majd magasugrásban (145 cm) ezüstérmet szerzett. Előbbi versenyszám igazi Ikaruszos futam volt, hiszen itt Tóth Zsombor (13é- 9,95 ) 4 lett. Másik duplázónk Kádár Fanni (15é) volt, 60 gáton (9,11) és távolugrásban (514) nyert bronzérmet. Magasugrásban a 14 éves fiúknál is folytatódott a jó szereplés ...