Mezei futó országos bajnokság - Gyürkés Viktória szép sikere

A múlt héten vasárnap lezajlott országos mezei futó bajnokságon túlzás nélkül állíthatjuk, hogy meglepetés eredmény született. Legalábbis a felnőtt hölgyek 6000 m-es versenyszámában. Az elmúlt évek eredménye alapján ugyanis aligha lehetett számítani arra, hogy Gyürkés Viktória a nemzetközi szinten is igen magasan jegyezett Kálovics Anikó mögött viszonylag kis különbséggel érkezik majd a majd 2. helyre, az U23-as korosztály versenyét pedig magabiztosan nyeri. Szerencsére Viki és edzője, Dr. Török János merőben más elképzelésekkel készültek a bajnokságra. 
A felkészülés hátteréről beszélgettünk Vikivel: 
Hogy történt a tavaly év végi "váltásod"?
Júlistól kezdve, négy hónap teljes kihagyás után egy hajszál választott el attól, hogy abbahagyjam a versenyszerű atlétikát. Ekkor Pista bá' (Id. Tomhauser István) segítségével kerültem kapcsolatba Dr. Török Jánossal (szerk.-i megjegyzés: azóta más Ikaruszos középtávfutók felkészítését is segíti, pl.: Ludvig Benjamin és Dénes Ervin), akivel azóta is együtt készülök. Az első edzéstől kezdve egyértelmű volt, hogy nem hobbi szinten fogunk készülni. Belevágtunk a felkészülésbe, fokozatosan, mert a kihagyás egyértelműen érződött, de éreztem, hogy napról- napra, edzésről edzésre fejlődöm, kezdem visszanyerni valamikori formám. 
 
Milyen célkitűzések mentén indult el a közös munka?
Megbeszéltük, hogy a fedett pályán csak akkor fogok elindulni, ha valamirevaló formában leszek. Az edzések, felmérések jól mentek, bizakodóak voltunk. Az első versenyek nem úgy sikerültek ahogy terveztük, de nem tört le a dolog, tudtam, és az edzésekre támaszkodhattam, hogy sokkal több van bennem. Volt róla szó, hogy az országos bajnokságon rajthoz állok 1500m- en és 800m- en is, de végül a 800m mellett döntöttünk. Az OB-ra értem el a csúcsformám, várakozásainkat felülmúlva, 2.09.17- tel nyertem a bajnokságot. (második legjobb időm fedetten) Boldogságom leírhatatlan volt, nagyon rég éreztem ilyet.
 Pihenésre nem volt idő, a verseny utáni nap már belekezdtünk a szabadtéri felkészülésbe, csak négy hetünk volt a mezeiig.
 
A rövidebb résztávokat(200-400m) felváltották a hosszú résztávok(1000-2000m), hétvégente pedig hegyfutásokat végeztem. (7km időre futás felfelé, lefelé szintén 7km, ami így összesen már nagyon hosszú és fárasztó) Kemény munkát végeztünk 3 hétig, a verseny előtti hét már a pihenésről, versenyre hangolódásról szólt. Jánossal a nyolcba illetve hatba kerülést tűztük ki fix célul a mezeire, hiszen ez 6km nehéz, egyenetlen talajjal, kemény, erre a távra sokkal többet készülő ellenfelekkel.
 
Úgy látjuk, hogy a mezei országos bajnokságon egy, a korábbi időkre jellemző, önbizalommal teli Viki indult el ismét
 Egymás között azért megbeszéltük, hogy jó formában vagyok, semmi sem lehetetlen, összejöhet a felnőtteknél is a dobogó. A futás nagyon jól alakult, végig hárman futottunk együtt, váltva vezetve, lemaradva az első helyezettől, aki azért klasszisokkal jobb futó, mint mi. A pálya nehéz volt, sok éles kanyarral, és meredek emelkedőkkel, de szerencsénkre az időjárás kedvező volt a szelet leszámítva. Végig könnyedén mozogtam, éreztem, hogy a többiek fáradtabbak, mint én, és ez végig erőt adott. Emellett a hétvégi hegyre való futások annyira megedzettek, hogy az emelkedőkön könnyedén lépkedtem fel a többiekhez képest. Körülbelül 300m volt még hátra, amikor elléptem, megindítottam a hajrát. Onnantól biztos volt, hogy enyém lesz az ezüst. Olyan szerencsés helyzetben voltam, utolsó éves utánpótlás korúként, hogy mivel külön is értékelték az u23 korosztályt, ezért kétszer is dobogóra állhattam, korosztályomban elsőként, a felnőttek között másodikként. Edzőmmel nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel, ez határozottan megerősíti, hogy jó irányba haladunk. 
 
Főbb vonalakban hogyan alakul a további felkészülésed?
A szabadtéri pályaversenyekre a felkészülést már megkezdtük, nagy célokat tűztünk ki, úgyhogy kemény időszak vár rám, de minden percét élvezem, és úgy érzem motiváltabb vagyok, mint valaha. Az első versenyem a májusi csapatbajnokság lesz, ahol szeretnék minél több értékes pontot szerezni egyesületünknek, csapatunknak.
 
Megtudhatnánk néhány dolgot Gyürkés Viki "civil" oldaláról is?
Nappali szakon a Semmelweis Egyetem másodéves dietetikus hallgatója vagyok. Olyan területet választottam, ami kapcsolatban van a sporttal. A dietetikus lényegében táplálkozási szakértő/tanácsadó, aki az egészséges életmódot képviseli és közvetíti. Főképp sportolókkal szeretnék majd foglalkozni, komolyabb összefüggéseket keresni a táplálkozás és a teljesítmény között. Már most másodévesként is, úgy hogy még főként csak alapokat tanítottak az egyetemen, érzem, hogy teljesen másképp tudom megközelíteni az életmódomat. Ez együtt jár azzal, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, és ez mindenképpen jó hatással van a felkészülésemre, eredményeimre. Ezt a gondolkodásmódot szeretném később másoknak is, tényekkel alátámasztva átadni.
 
Gratulálunk Neked és Edződnek a fedett pályás valamint a mezei bajnokságon elért eredményekhez, további sikeres felkészülést kívánunk a nyári versenyszezonra!