Szombaton a csehországi Breclavban rendezik az ilyenkor hagyományosan sorra kerülő Serdülő (U16-os) válogatott viadalt. A mieink, illetve a házigazdák mellett, a horvát, a szlovén és a szlovák korosztály legjobbja képviselik magukat a versenyen.  Szakosztályunkból hét atléta is meghívást kapott, akik a következő versenyszámokban állnak rajthoz:  Bérces Gergely – 100m, 4X300-as váltó Rapai Fanni – 300m Horváth Csongor – 1000m Jeremiás Donát – 100m gát, 300m gát Regényi Ákos – 300m gát Kovács László – súlylökés Szatló Nóra – súlylökés  Mivel egyesületünkből ilyen sok atléta fogja a Magyar Válogatottat képviselni, megkérték Ifj. Tomhauser Istvánt – akinek három tanítványa is bekerült a csapatba – hogy legyen Ő a csapatkísérő, amit örömmel elvállalt. Jó versenyzést, sikeres szereplést kívánunk mindenkinek! 

A Kölyök Atlétikai Programból ismert feladatok nagy népszerűségnek örvendtek az immár 17. alkalommal megrendezett Nagy Sportágválasztón és jelentős létszámban vonzotta a kilátogató gyerekeket az Ikarus BSE és a Testnevelési Egyetem hallgatói által felállított bemutató. Az érdeklődés folyamatosan magas volt, és a gyerekek a Kölyök Atlétikai Programból már jól ismert változatos, színes eszközökkel hajtották végre a futó- ugró- dobó mozgásformák kicsikre "szabott" változatát. Volt sprint- és gátfutás, forma 1 szlalom futás, szivacsgerely hajítás, medicinlabda dobás, keresztszökdelés és rúdugrás is. A szövetség reményei szerint a jó hangulatú hétvége eredményeként a rendezvényre kilátogatók közül többen is rendszeresen részt vesznek majd az egyesületi színtéren beinduló Kölyök Atlétikai képzésekben.   

Már szinte azt mondhatjuk, hogy a hagyományoknak megfelelően jól szerepeltek versenyzőink a majanoi serdülő és gyermek viadalon.  Kovács László versenycsúccsal nyerte a fiúk súlylökő versenyét (17,36m). Megjegyzendő ... 

A tavalyi évhez hasonlóan idén is Debrecen lesz a házigazdája a Szuper Liga döntőnek. Az egész év liga versenyit figyelembe véve minden versenyszámban a legjobb nyolc atléta kapott meghívót. A rajtlistákat böngészve ... 

Öt napon keresztül, a közeli Albertirsán kényelmes és nyugodt körülmények között edzőtáborozhatott közel hatvan atlétánk. A napi kétszeri edzésben úszás is rendszeresen szerepet kapott, és ebben még a változékony ... 

A hazai nyári versenyszezon lényegében csúcspontjaként a szabadtéri bajnokságok közül utolsóként a felnőtt bajnokság következik, amit az elmúlt évhez hasonlóan idén is Székesfehérváron, a Bregyó közben rendeznek. A ... 

Tano Leonardo 1,95m-es teljesítménnyel bejutott az EYOF (Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál) magasugrásának döntőjébe.  Gratulálunk!  Egyesületünk másik versenyzője, Bak Bálint szerdán áll rajthoz 110m-es ... 

Kéri Tamás 5,20m-es egyéni csúcs beállítással a 12. helyen végzett a rúdugrók között, míg Rab Attilának sajnos nem sikerült a döntőbe jutás gerelyhajításban. 66,19m-es dobásával a 19. helyen zárt a Tallinban zajló ... 

Kéri Tamás bekerült a Tallinban zajló U23-as Európa-bajnokság rúdugró döntőjébe 5,00m-es teljesítménnyel.  Gratulálunk a nagyszerű eredményhez! 

16-17 évesen még éppen felfért a korosztályos bajnokság dobogójára, juniorként már fedett pályán és szabadtéren is bajnoki címet szerzett, az elmúlt két év utánpótlás aranyérme is őt illette. 5,20cm-es egyéni csúcsa ...