Létszámban talán kisebb, viszont annál nagyobb erőt képviselő „csapatunk” indul a juniorok és az ifjúságiak dobó bajnokságán, Szombathelyen.  A juniorok között Kovács Noel és Horváth León gerelyhajító versenyzése is érdekes lehet. Előbbi előző évben magasan az ifjúsági korosztály legjobbja volt, míg utóbbi, hosszú sérülését követően remélhetően teljes értékűként foghaja kézbe a szert.  A fiatalabbakat két korosztályos Európa-bajnoki részvevő is képviseli Kovács László és Szatló Nára személyében. Mindketten magasan vezetik az idei ranglistát. Bognár Gyula diszkoszvetésben negyedik volt 2016-ban az ifik között, ezen a helyezésén szeretne javítani.  Jó versenyzést, sok sikert kívánunk mindenkinek! 

Egyéni csúcsokban, jó eredményekben gazdag versenyen vannak túl serdülő és újonc dobó atlétáink. A felnőttekkel azonos helyszínen, Szombathelyen lebonyolított eseményen Gulyás Johanna két számban is magabiztos győzelmet aratott, súlylökésben ráadásul egyéni csúccsal szerzett aranyérmet. Edzéstársa, Előházi Dániel a fiúk versenyében állhatott fel a dobogó harmadik fokára, ezek után nem meglepő módon, egyéni csúcsot teljesítve. Dani és Johanna edzője Kovács Gyula.    Serdülők I. Gulyás Johanna – súly – 12,16m PB I. Gulyás Johanna – gerely – 42,61m III. Előházi Dániel – súly – 14,88m PB VII. Nagy Zsombor – súly – 40,27m PB VII. Gálpál Zsófia – gerely – 35,40m PB IX. Balog Márton – súly – 11,91m PB X. Zánkai Zsófia – gerely – 30,66m Gálpál Zsombor – súly – 10,24 PB Horváth László – gerely – 32,48m PB Gálpál Zsombor – gerely – 32,42m Gálpál Zsófia – súly – 8,21m PB Zánkai Zsófia – súly – 8,05m PB  Újoncok V. Szabó Luca – súly – 11,30m  Gratulálunk! 

Az idei második versenyen a BOK csarnokban, február 4-5-én, máris a két legfiatalabb korosztály, a serdülők (14-15 évesek) és az újoncok (13 évesek) országos bajnokságára kerül sor. Jellemzően ezekben a ... 

A pozsonyi Elán csarnokban rendezték ismét az Olimpiai Reménységek Versenyét (ORV), ahol junior (18-19) és ifjúsági (16-17 éves) atléták állhattak rajthoz.  Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét nagy számban álltak ... 

  Békés, boldog, szép karácsonyt kívánunk!   Atlétika Szakosztály Vezetősége 

A felkészülési időszak monotonitását megtörve rendezték meg Székesfehérváron az X-MAS CUP nevű rúdugróversenyt. Az elmúlt években mind több és több atléta indult az eseményen a gyermek korosztálytól egészen a ... 

A Mezei Futó Magyar Liga II. fordulójában az atlétáknak egészen szélsőséges körülmények között kellett versenyezni. Úgy tűnt, hogy ezúttal a Szekszárdhoz közeli Sötétvölgyben már ideálisabb körülmények fogadják. Aztán a ... 

Sáros, felázott pályán, hidegben, olykor esős, olykor havas csapadékkal kellett megbirkóznia a Mezei Futó Magyar Liga második fordulójában rajthoz állóknak, Nemesvámoson. Ennek ellenőre a különböző korosztályokat ...