Sikerek Dortmundban

Öt nemzet – a házigazda német, svéd, holland, lengyel és természetesen magyar – serdülő és gyermek korcsoportos atlétáinak részvételével rendezték a 21. REWE Nemzetközi Kupát Dortmundban.

A Budapest válogatottat Nemeslaki Tivadar állította össze, és az elmúlt évhez hasonlóan csapatversenyben ismét sikerült elhódítani a győztesnek kijáró vándorserleget. A csapattal tartott Kovács Gyula és Soltész Renáta, indulóink edzői.

Szakosztályunkat hat versenyző képviselte a viadalon, kiválóan!

Az első napon, amely a csapatverseny volt, négy első, egy harmadik és egy ötödik helyet szereztek versenyzőink. Győzött Gulyás Johanna az U16-os leányok súlylökő versenyében. A tizennégy éven aluliak azonos versenyszámában Szabó Luca sem talált legyőzőre. A súlylökők dobogós helyezéseit Előházi Dániel a fiúk között szerzett harmadik hellyel egészítette ki. Solymár Máté győzött, Pálvölgyi Levente második lett 800m-en az U12-es, illetve az U14-es mezőnyben. E mellett Máté és Levente egy-egy különdíjat is kapott, mint korosztályuk legeredményesebb versenyzőinek egyike.

A második napon rendezett egyéni versenyben Gulyás Johanna ismételten megnyerte a súlylökést, Pálvölgyi Levente pedig – az előző naphoz hasonlóan – ismét ezüstérmes lett 800m-en.

„A tavalyi évhez hasonlóan pozitív élményekkel jöttem haza erről a versenyről. Véleményem szerint a gyerekeknek egy nagy lehetőség részt venni egy ilyen kaliberű megmérettetésen, rengeteg tapasztalattal és élménnyel gazdagodnak, valamint sok új ismeretségre, barátságokra tehetnek szert.” – összegezte a tapasztalatokat Soltész Renáta

Versenyzőink felkészítésében még Schőnviszky Ágnes és Ifj. Tomhauser István vett részt.

Eredmények:
I. nap
I. Gulyás Johanna – súly – 11,69m
I. Szabó Luca – súly – 8,83m
I. Solymár Máté – 800m – 2:45,80s
I. Fiú váltóban Pálvölgyi Levente – 4X100m – 52,74s
II. Pálvölgyi Levente – 800m – 2:29,06s
III. Előházi Dániel – súly – 14,50m
V. Turi Botond – magas – 1,20m

II. nap
I. Gulyás Johanna – súly – 12,41m
II. Pálvölgyi Levente – 800m – 2:27,42s
IV. Előházi Dániel – súly – 14,03m
VII. Solymár Máté – 800m – 2:48,00s
VIII. Turi Botond – 800m – 2:48,15s

Gratulálunk!