Kölyökből Atléta Program – döntőben az U12-es csapatunk!

Az MTK-pályán rendezték június 2-án a regionális U10-es és U12-es csapatbajnokságot, amelyen szokás szerint népes csapattal vett részt szakosztályunk.

 

A kisebbeknél három, a nagyobbaknál négy csapatunk szállt küzdelembe, avagy összesen 56 gyermek vehette fel büszkén az A-Plast Ikarus BSE felszerelését.

 

Tekintettel arra, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség szabálya szerint mindkét korosztályban az első helyezettek indulhatnak el az országos fesztiválon, nagy csatát láthattunk a gyerekek között – és csak úgy, mint az elmúlt években, a jó kapcsolatban álló Budapesti Honvéd csapataival vívtuk ádáz, jó hangulatú csatát.

 

Ebből U10-ben a Honvéd, U12-ben az Ikarus jött ki jobban minimális különbséggel.  

 

 

Kölyökből Atléta Program regionális csapatverseny, Budapest

U10 

2. helyezett: A-Plast Ikarus BSE “A” - Lakatos Dávid, Dudás Jácint, Laczay Lídia, Tömör Tamás, Sallai Csanád, Papp Lőrinc, Csillagh Olivér, Szilágyi Noel

 

Edző: Nagy Réka, Kleiner Nóra, Venczel Nóra

 

U12

1. helyezett: A-Plast Ikarus BSE “A” - Bubics Zsófia, Molnár Sára, Mák Jázmin, Horváth Borka, Lakatos Máté, Laczay Vencel, Nagy Borisz, Friedrich-Holló Botond 

 

3. helyezett: A-Plast Ikarus BSE “B” - Barabás Lili, Halmos Anna, Fazekas Adél, Illés Piros, Krámli Benedek, Kertesi Bálint, Zoboky Dominik, Galang-Pető Mihály

 

Edző: Amler Zoltán, Vékony Judit, Nagy Réka