Kölyökből Atléta Program – U12-es Bajnokcsapat!

Az U18-as országos bajnokság mintegy felvezetéseként, kiváló környezetben, kiváló szervezéssel rendezték meg szombaton a Kölyökből Atléta Program Országos Fesztiválját Székesfehérváron.

 

Mind U10-ben, mind U12-ben a regionális bajnokok vehettek részt az eseményen, amely remek hangulatban, kifogástalan időjárási körülmények között zajlott.

 

Az A-Plast Ikarus BSE U12-ben harcolta ki az indulás jogát, és indult csatába. A négy lány és négy fiú mellett a két tartalékversenyző is végig a csapattal volt, és versenyen kívül teljesítette a feladatokat. A viadalon csapatunk a 8x50-es váltóverseny megnyerésével adta meg az alaphangot – a sok gyakorlásnak meglett az eredménye, remek váltásokkal teljesítették a gyerekek az egy kört.

 

Ezt követően a ritmusszökdelésből távolugrás, valamint a vortex-hajítás versenyszámában is a legjobbnak bizonyultak, míg a gát-sík váltó és a súlylökés viadalban másodikként, a zárószámban, a 7 perces futásban harmadikként zártak a tíz csapatból. Mindez azt jelentette, hogy 55 helyezési ponttal, az ezüstérmes szombathelyieket kilenc ponttal megelőzve megnyerték a viadalt; bronzérmes 41 ponttal a házigazda ARAK lett.

 

A gyerekek büszkén álltak a dobogó tetejére, vették az érmeket és okleveleket.

 

Kölyökből Atléta Program Országos Fesztivál, Székesfehérvár

 

U12

1. helyezett: A-Plast Ikarus BSE - Bubics Zsófia, Molnár Sára, Mák Jázmin, Horváth Borka, Lakatos Máté, Krámi Benedek, Nagy Borisz, Friedrich-Holló Botond, Barabás Lili, Laczay Vencel

 

Edző: Amler Zoltán, Vékony Judit, Nagy Réka