5 – 4 – 2 – Eb-szintekkel is tarolt az A-Plast Ikarus BSE!

Miután az U12-es csapatunk Székesfehérváron megnyerte az országos kölyökatlétika fesztivált, átadták a helyüket az U18-as korosztálynak, amelynek az országos bajnokságát rendezték. A „nagyok” sem adták alább és a bajnokság mindkét napját emlékezetessé tették.

 

Keserű Mirabella járt az élen az éremgyűjtésben: Páli Viktor tanítványa két aranyat és egy ezüstérmet is szerzett, miközben mindegyik alkalommal javított a korábbi legjobbján.

Szinte a rajtot követően azonnal az élre állt és onnan egy pillanatra sem engedte ki a vezetést a kezéből Petró Ádám 2000m akadályon, végig kontroll alatt tartva a versenyt nyerte meg a bajnokságot.

A fent említett két versenyzőnk, Mirabella és Petró Ádám mellett Molnár Ádám rendelkezett eddig atlétink közül szinttel az U18-as Európa-bajnokságra. Női 400m gáton újabb két ifjú hölgy csatlakozott hozzájuk: Prutkay Kata élete első négyszáz gátas versenyán rendkívül okos és erős futással teljesítette a kvalifikációs szintet és nyert fölényesen a bajnokágot. Második helyen Hargittai Zsófia ért célba, aki szintén remek produkcióval érdemelte ki az ezüstérmet és teljesítette a szintet.

Nem volt messze ettől a magasugrás bajnoki címét elhódító Zombori Ákos sem. A győzelmet érő 196 cm-es ugrásáig mindössze egyszer hibázott, és ezzel a teljesítménnyel ki is érdemelte az aranyérmet.

Szekeres Dávid két éremmel lett gazdagabb a két nap alatt: a tőle már-már megszokott okos versenyzéssel 3000m-en ezüst, 1500m-en bronzérmet szerzett. Ráadásul jött a szokásos Dávid féle hajrá, amivel az esélyét sem adta meg az ellenfelének, hogy megelőzze.

A hét elején még kisebb betegséggel küszködött Keller Kincső, miközben dobogóesélyesként állt rajthoz női 800m-en. A versenyen aztán ebből semmi sem látszott. Sokáig a harmadik helyen utazott, majd hatalmas hajrát követően az utolsó métereken megelőzte riválisát és a második helyen futott be, eddigi legjobb időeredményét teljesítve.

Rúdugrásban Béres Zsófia új egyéni csúcsot követően állhatott fel a dobogó harmadik fokára, amivel összesen 11 érmet gyűjtöttünk, ami a legtöbb volt, csakúgy, mint az öt bajnoki cím.

Eredményeink:

I. Petró Ádám – 2000m akadály – 5:57,23 (edző: Id. Tomhauser István)

I. Zombori Ákos – magasugrás – 1,96 PB (edző: Kőrös András)

I. Prutkay Kata – 400m gát – 1:01,94 PB (edző: Ifj. tomhauser István)

I. Keserű Mirabella – súlylökés (3Kg) – 15,06 PB (edző: Páli Viktor)

I. Keserű Mirabella – diszkoszvetés – 48,76 PB (edző: Páli Viktor)

II. Szekeres Dávid – 3000m – 8:53,96 PB (edző: Id. Tomhauser István)

II. Keller Kincső – 800m – 2:15,33 PB (edzők: Dénes Mátyás, Budai Tamás)

II. Hargittai Zsófia – 400m gát – 1:03,32 PB (edző: Budai Tamás)

II. Keserű Mirabella – kalapácsvetés (3Kg) – 62,86 PB (edző: Páli Viktor)

III. Szekeres Dávid – 1500m – 4:04,8h PB (edző: Id. Tomhauser István)

III. Béres Zsófia – rúdugrás – 3,40 PB (edző: Bagyula István)

IV. Juhász Viktória – kalapácsvetés (3Kg) – 44,87 PB

IV. Bory Kinga – gerelyhajítás (500g) – 36,99

VI. Hechst Bence – 400m gát – 57,93

VI. Simon Ottó – 6:41,98

VII. Bódis Marcell – súlylökés (5Kg) – 13,71

VII. Kolláth Kornél – gerelyhajítás (700g) – 52,93 PB

VII. Amler Gréta – 100m gát – 14,85 (e.f.: 14,78 PB)

VIII. Juhász Viktória – diszkoszvetés – 28,26 PB

X. Amler Gréta – távolugrás – 5,08

Kasza Bence – 100m – 11,74

Szatmári Zsófi – 100m – 13,21