Éremdömping és slusszpoén

Első tény: Egy évvel ezelőtt atlétáink remekül szerepelve öt érmet szereztek a Fedett pályás ifjúsági és junior Országos Bajnokságon.
Második tény: Idén tizenöt érem volt az össztermés, és további tíz alkalommal kerültek a legjobb nyolc közé ugyanazon a versenyen.

Erő és gyorsaság

A szombati nap máris egy arannyal indult, miután Kovács Noel magabiztosan nyerte a gerelyhajítást az ifi fiúk között (55,44). Teljesítményben alig maradt el attól, amit a tavalyi évben a serdülők között a még könnyebb szerrel ért el. Édesapja, Kovács Gyula – aki edzője is – elmondta, hogy nagyon bizakodó Noel fejlődését illetően. Elemezték az elmúlt évek edzésmunkáját, fejlődését, amiből az is kiderült, hogy minden évben 6-8 méterrel „toldotta meg” téli teljesítményét a nyári versenyszezonban.

Kitartás és küzdenitudás

Dénes Ervin és Finta Sára maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A junior középtávfutó fiatalember előbb 1500m-en lett egyéni csúccsal bronzérmes (4:05,11), majd másnap 3000m-en ezüstérmes (8:57,85). Az ifjú hölgy lemásolta ezt a nagyszerű teljesítményt, annyit hozzátéve, hogy mindkét távon élete legjobbját produkálta. 1500m-en 4:40,33 ; míg 3000m-en 10:12,85-ön állt meg az óra. Mindketten óriási szívvel, elszántsággal versenyeztek, és az elvégzett munka ismét kifizetődött. Ervin edzője Dr. Török János, míg Sára felkészülését Id.Tomhauser István irányítja.

Gyorsaság, dinamika és precizitás

Többek között a fent említett képességek szükségeltetnek ahhoz, hogy valaki az ugró vagy gátfutó számokban sikeres legyen. Fedor Péter nem teljesen egészségesen versenyezve realizálta a ranglistán elfoglalt pozícióját, miután az utolsó sorozatban szó szerint a junior távolugrás második helyére ugrott (6,84). (Edzője: Kőrös András és Budai Tamás). Barcsay Csanád beállította (4,40), Tóth Zsobor megjavította (4,10) egyéni csúcsát a junior illetve az ifjúsági rúdugrás versenyében, ami mindkettejük esetében szépen csillogó ezüstérmet jelentett. Az ő edzéseiket Etédi Endre tervezi. Kőrös András kiváló magasugrója, Horváth Csaba is második lett, ezúttal 1,94-et teljesítve. Adottságait, és munkájukat látva könnyen lehet, hogy már szabadtéren fényesebb érmet akasztanak a nyakába.

Nem tétlenkedtek az ifi gátfutók sem. A hölgyek versenyében négy századmásodperccel maradt le a győzes mögött a kiváló egyéni csúcsot repesztő Varjú Zsófia (8,88), míg a fiúknál – egy-egy könnyed előfutam után, végig fej-fej mellett haladva végül a második-harmadik helyen ért célba Bak Bálint (8,19) és Tano Leonardo (8,21). Mindhármuk edzője Ifj. Tomhauser István.

Erő és robbanékonyság

Az egyéni versenyeket keretbe foglalta a szintén Kovács Gyula tanítvány Holló Henrik, aki saját bevallása szerint is élete talán legjobb versenyén van túl. Ez nem is csoda, hisz ilyen messzire még sosem repítette a hat kilós golyót (15,15), aminek köszönhetően a dobogó második fokára állhatott fel junior súlylökésben.

Közös száguldás

Egy váltóverseny mindig izgalmas. A fedett pálya sajátosságai – szűkebb hely, bevágás – miatt ez ilyenkor feltétlenül igaz. Az ifi fiúk 1:34,00-ás ideje nem biztos, hogy mindenki számára sokat mondó, de az már többet elárul, hogy ezzel a teljesítménnyek a juniorok mezőnyében is dobogóra állhattak volna. Bak Bálint remek kezdése után Tóth Zsombor „nem kérdezett”, csak kellő agresszivitással vágott be 250m-nél egyelőre a második helyen, majd Adorján Ádám a kvartett talán leggyorsabb repülőrajtos futását produkálva egy nagyságrendileg hat méteres hátrányt dolgozott le, míg Tano Leonardo megszerezte a vezetést, és végül arra is maradt ideje, energiája, hogy a célegyenesben hátrapillantson. Megtehette: Több, mint két másodperccel előzték meg legközelebbi riválisukat! A bajnokcsapat edzője: Ifj. Tomhauser István.
Kiválóan szerepeltek a lányok is. A korábbi 300m-es serdülő bajnok, Sipos Csenge gyors kétszáz métere után ismét kulcsszerep hárult a második emberre. Medvegy Noémi a fiúk versenyéhez hasonlóan határozottan vágott be ezúttal másodikként, majd Varjú Zsófia a csapat legjobb részidejét produkálva stabilizálta a helyezést, Erdei Tamara magabiztos befutóként realizálta az ezüstérmet, és tett pontot egy páratlanul sikeres verseny végére. A csapat edzői: Ifj. Tomhauser István, Kovács Gyula és Budai Tamás.

Ezzel a versennyel ismét egy időben zajlott a Magyar Téli Gerelyhajító Bajnokság, ahol Rab Attila nagyszerú versenyzés után bronzérmet szerzett (68,45). Kőrös András tanítványa téli bajnokságon még nem repítette ilyen messzire a szert, mint ez alkalommal.

További eredmények:
4. Horváth León – ifi gerelyhajítás (49,72)
5. Adorján Ádám – ifi 400m (52,78) – egyéni csúcs
5. Nagy Dániel – ifi 3000m (9:27,90) – egyéni csúcs
5. Fischer Márk – ifi súlylökés (14,16)
5. Szakács Attila – junior rúdugrás (3,80)
6. Nagy Dániel – ifi 1500m (4:14,32) – egyéni csúcs
6. Lévay Dániel – rúdugrás (3,80)
7. Tóth Zsombor – ifi 60m gát (8,77) időelőfutamban 8,71
8. Tóth Zsombor – ifi távolugrás (6,14)
8. Szakács Attila – junior távolugrás (6,32)
9. Sipos Csenge – ifi 200m (26,93) – egyéni csúcs
10. Medvegy Noémi – ifi 400m (62,57) – egyéni csúcs
11. Ludányi Virág – ifi 400m (63,18) – egyéni csúcs
11. Salánki Gréta – ifi 800m (2:28,87) – egyéni csúcs
11. Kern India – junior 60m (8,52) időelőfutamban 8,51 – egyéni csúcs
13. Sólyom Gréta – ifi diszkoszvetés (26,45) – egyéni csúcs
13. Tóth Árpád – ifi súlylökés (11,28)
13. Erdei Tamara – ifi 400m (64,78)
13. Ludányi Virág – ifi 60m gát (10,08) – egyéni csúcs
14. Szabó Pálma – ifi 800m (2:40,42) – egyéni csúcs
15. Pallos Réka – ifi diszkoszvetés (23,10)
15. Hallgat Fanni – ifi 800m (2:49,13)
17. Szeiffert András – ifi 400m (55,00)

deneservin02