Hat érem, és egy EB szint a Fedett Országos Bajnokságon

Tizenegy atlétánk került döntőbe – illetve ért el döntős helyezést a fedett pályás Magyar Bajnokságon – és közülük hatan a dobogóra is felállhattak.

Kiss Dániel idei legjobbja 60m gáton (7,77) az ezüstérem mellett azt is jelentette, hogy teljesítette a Magyar Atlétika Szövetség által előírt szintet a Prágában megrendezésre kerülő Fedettpályás Európa -bajnokságra, csakúgy mint a szám győztese, Dani edzéstársa – a szintén Ifj. Tomhauser István tanítvány – Baji Balázs.

Dupla dobogóval, lemásolták tavalyi teljesítményüket Etédi Endre rúdugrói. Kéri Tamás így ismét remek ezüstérmet szerzett (490), öt centiméterrel elmaradva csupán fedettpályás legjobbjától, Kecskés Levente pedig beállítva a 2013-as eredményét 480cm-rel lett harmadik.

Titkon reménykedtünk még érmekben, és nem is kellett csalatkoznunk. Szombaton Detrik Balázs a súlylökés döntőjében kétszer is megjavította az idén felállított egyéni csúcsát (16,26), ami bizonyította, hogy Kovács Gyula dobója jó versenyzőtípus, és ennek a jutalma ezúttal bronzérem lett. Hasonlóan jól teljesített vasárnap a hosszú kihagyás után visszatérő Wagner Gábor, aki bátor versenyzés után 800m-en ért be harmadik helyen (1:52,11). Edzője: Dr. Török János. Szintén bronzérmet szerzett Kőrös András tanítványa, Horváth Csaba magasugrásban (200). Az eredmény és a helyezés értékét tovább növeli, hogy az indulók között csak egy fiatalabb volt nála.

További helyezettjeink:
4. Ludvig Benjamin, 800m 1:52,68
6. Kővári Tamás, 400m 49,42 – egyéni csúcs (régi 49,56)
6. Dénes Evin, 3000m 8:43,90 – egyéni csúcs (régi 8:56,07)
6. Gulyás Norbert, diszkoszvetés 50,47
7. Ludvig Benjámin, 1500m 3:54,80 – egyéni csúcs (régi 3:55,75)
7. Barcsay Csanád, rúdugrás 440 – egyéni csúcs (régi 410)
9. Wagner Gábor, 1500m 3:59,70
11. Gulyás Norbert, súlylökés 13,83
12. Gyürkés Martin, diszkoszvetés 32,47