Fehérvári termés: négy arany, még három érem, három válogatott meghívó!

Három korosztály bajnokságát rendezték egyszerre az elmúlt hétvégén Székesfehérváron. Egyrészt az U16-os korosztály egyéni küzdelmeire figyelhettünk, ahová a szokásos három fordulóból álló regionális versenyekről kvalifikálhatták magukat a legjobbak. Ugyanakkor az U18-asok és az U20-asok Összetett bajnokságát is ekkor rendezték.

Mondhatni, hogy megszokott módon ez a két nap sem múlt el a nélkül, hogy az A-Plast Ikarus BSE atlétái ne látogatták volna meg többször is a dobogót, amikor díjátadásra került a sor.

Az U16-as bajnokság egyúttal amolyan válogató verseny is volt a soron következő válogatott viadal előtt, amit Zágrábban rendeznak majd.

Marton Zsófi, a Docler-Ikarus Tehetséggondozó Program legfiatalabb sportolója parádés versenyzéssel, versenyzésekkel okozott némi fejtörést a válogatott összeállításával kapcsolatban, ugyanis három aranyérmet is bezsebelt. (A válogatott versenyen kettőben indulhat majd). Kalapácsvetésben a nyomába sem értek, de súlylökésben és diszkoszvetésben is magabiztosan diadalmaskodott, annak ellenére, hogy csak néhány perce volt pihenni a súlylökésben aratott győzelmét követően.   

Fekete Kornél formaidőzítése is elég jól sikerült: akkor futotta legjobbját 1500 m akadályon, amikor igazán kellett. Az ezüstéremért alaposan megharcolt, és ez a teljesítmény szintén helyet jelent a korosztályos válogatottban.

Arról, hogy futó és dobó számok mellett ugró számokban is legyen sikerélményünk Zánkai Zoltán és Kiss-Török Baján gondoskodott egy-egy szép bronzérmet szerezve rúdugrásban, illetve távolugrásban. Baján ráadásul a korosztály fiatalabb évfolyamából származik, tehát jövőre is harcba szállhat akár a még fényesebb medálokért ugyanezen korosztály bajnokságain; ráadásul ő is meghívást kapott az U16-os válogatottba!

Az U18-asok tízpróba bajnokságára mondhatni favoritként érkezett Molnár Ádám, U18-as Eb-résztvevőnk. Versenyszámról-versenyszámra nyújtott erős produkciót, miközben három alkalommal (magasugrás, rúdugrás, gerelyhajítás) is egyéni csúcsot ért el. Ezek után már nem is meglepő, hogy a fedettpályás hépróba ezüst után, ez alkalommal a dobogó tetejére állhatott.

Még egy érem, sőt, akár aranyérem is sokáig kilátásban volt. Az U20-as férfiak tízpróba bajnokságában Szalay Botond sérülésből visszatérve remekül versenyzete végig az első napot. Távolugrásban egyéni csúcs, súlylökésben első helyezés, magasugrásban egyéni csúcs, 400 m-en második hely és egyéni csúcs. Aztán a második nap, miközben 110m gátra melegített, újra megsérült.

A két nap sok-sok remek versennyel, sikerekkel, jó teljesítménnyekkel ajándékozott meg minket. Botondnak pedig sok erőt, és kitartást kívánunk a felépüléshez!

Eredményeink

U16 OB

I. Marton Zsófi – súlylökés (3Kg) – 13,80 PB (edző: Páli Viktor)

I. Marton Zsófi – diszkoszvetés – 38,00 (edző: Páli Viktor)

I. Marton Zsófi – kalapácsvetés – 57,34 PB (edző: Páli Viktor)

II. Fekete Kornél – 1500m akadály – 4:41,65 PB (edző: Id. Tomhauser István)

III. Zánkai Zoltán – rúdugrás – 3,50 (edző: Bagyula István)

III. Kiss-Török Baján – távolugrás – 6,28 PB (edzők: Kőrös András, Ifj. Tomhauser István)

IV. Futár Alíz – 1500m akadály – 5:34,96 PB

V. Pető Gergő – súlylökés (4Kg) – 13,70

VII. Papp Gergő – távolugrás – 5,84

VIII. Sztanev Bence – 1500m akadály – 5:00,24 PB

VIII. Papp Gergő – ötösugrás – 17,93

X. Ravasz Gergely – magasugrás – 1,68 PB

XI. Domokos Fanni – 1500m – 5:13,22 PB

XII. Veress Dóra – 800m – 2:28,65 

Hőnich Attila – 1500m – 4:39,17

Prutkay János – 1500m – 5:01,22 PB

Kiss-Török Baján – 100m gát – 17,47

Berecz Balázs – 300m gát – 58,07

Berecz Balázs – távolugrás – 5,48

Ravasz Gergely – távolugrás – 5,05

Almási Dominik – súlylökés (4Kg) – 11,60

Pecsuk Nándor – diszkoszvetés (1Kg) – 38,87

Futár Alíz – 800m – 2:34,19

Fekete Írisz – 800m – 2:39,03

Kutrovits Lilla – 800m – 2:49,16

Szabó Karina – 80m gát – 13,44 

Pecsuk Johanna – 1500m akadály – 5:57,37

Demeter Laura – gerelyhajítás 500g – 23,71

 

Férfi U18 tízpróba OB

I. Molnár Ádám – 6515p (edző: Kőrös András, Páli Viktor, Bagyula István)

(100m – 12,04 / távolugrás – 6,49 / súlylökés (5Kg) – 11,50 / magasugrás – 1,94 PB / 400m – 51,94 / 110m gát (91) – 15,51 / diszkoszvetés (1,5Kg) – 30,47 / rúdugrás – 3,90 PB / gerelyhajítás (700g) – 47,86 PB / 1500m – 4:34,54)

Férfi U20 tízpróba OB

Szalai Botond (100m – 11,75 / távolugrás – 6,63 PB / súlylökés (6Kg) – 12,43 / magasugrás – 1,76 PB / 400m – 54,13 PB)