Olimpikon atlétát ünnepelhettünk saját nevelésű klasszisunk, Wagner-Gyürkés Viktória személyében, a besztercebányai U18-as kontinensviadalon és számos más versenyen teljesíthettek válogatott mezben tehetségeink, országos bajnokságokon, kölyökatlétika viadalokon remekeltek versenyzőin, 2024-ben eddig 91-arany-, 83 ezüst- és 81 bronzérem a termés. Avagy van mire, van kikre büszkének lennünk, ha csak a versenyeredményeket nézzük. De amúgy is.
És eközben hangyaszorgalommal készül a pályán egy olyan fiatalember, aki tavaly érkezett hozzánk, s aki így idén húzott Ikarus-felszerelést. Fiataljaink találkozhatnak vele időnként a konditeremben, vagy alkalomadtán a rekortánon is, de legtöbbször a magasban láthatják. No, igen, rúdugróról beszélhetünk. Egy olyan rúdugróról, aki képes példát mutatni, aki döbbenetes, de edzőnk, Bagyula István kezei alatt képes még mindig megújulni!
Mást ne mondjunk, az országos bajnokságon 470 centis teljesítménnyel az igencsak előkelő 5. helyen végzett. Tette ezt mindezt azok után, hogy isten igazán a szenior viadalokra készül – momentán a göteborgi világbajnokságra. Mindezt úgy, hogy idén Európa-bajnoki bronzérmet szerzett!
Szóval, lássuk Szekeres Zsolt, a 38. életévében járó, kétségkívül példamutató rúdugró életútját.
„1986. november 26.-án születtem Budapesten – kezdte kvázi bemutatkozását. – Szüleim fiatalként atléták voltak, igy gyerekkorunkban mi sem kerülhettük el az atlétikapályát. Nagyjából harminc éve kezdtem atletizálni a Budapesti Spartacusban, Németh Ica néninél, majd néhány szezon után, átkerültünk Knapp Lászlóhoz. Akkor még nem voltam céltudatos atléta, illetve kilencévesen bekerültem egy akkor tizenöt-tizenhat évesekből álló csoportba, ahol nem nagyon volt kedvem a futásokat csinálni, illetve nem is tudtam rendesen a nagyokkal, igy Laci bácsi egyik edzésen megkérdezte: Ugrottál már rudat? Nemmel feleltem. És ki akarod próbálni? – szólt a következő kérdése. Persze! – jött tőlem a válasz. Nos, így kezdődött.”
Tekintettel arra, hogy más az első rudas edzés után sikerélménnyel tért haza (180 centi fölött ugrott át), nem volt sok kérdés. Gyakorolt, sokat gyakorolt, beleszeretett a szakágba.
„1997-ben Gödöllőre költöztünk, ahol Szörényi Pista bácsihoz kerültem. Akkor elkezdett ő is komolyabban foglalkozni újra a rúdugrással, kialakult egy jó kis rúdugró csoport, amelyből 1999-ben kiváltam, ugyanis Etédi Endréhez járhattam onnantól rúdugró edzésekre. Pista bácsival, Bandi bácsival és jó apámmal, Szekeres Sándorral 13 korosztályos bajnoki címet szereztünk rúdugrásban és rövidgáton, illetve sok-sok egyéb bajnoki érmet. Változást a 2005-ös fedettpályás bajnokság hozott, ami előtt már úgy éreztem, nem fejlődik a mozgás, nem jön az eredmény rúdban, és elhatároztam, ha az ob-ig nem ugrom egyéni csúcsot, akkor másik edzőt keresek. Ezután kezdett el velem Bagyula Pisti foglalkozni. Akkoriban még terepmotor versenyző is voltam, emiatt egy komoly sérülés. Májusban megakasztotta a felkészülést, majd ebből felépülve szögre is akasztottam a bukósisakot. 2006-ban már 480-as magasságban jártam, 2007-ben átugrottam az öt métert, amelyet sokáig ostromoltam előtte és utána is… 2008-as szezonban voltam azt mondhatom életem formájában, többször ugrottam öt métert, de az U23-as ob-n 110 gáton elszakadt a jobb vádlim. Másnap még öt méterrel u23-as bajnok lettem, de a szezon további részében már csak botladoztam... 2009-re való felkészülés, az előző szezonban szerzett csalódás miatt, nem erőltettem az edzést, igy kicsit a szerencse is mellém állt, amikor a 114. magyar Bajnokságon ezüstérmet nyertem a Népstadionban.”
Mozgalmas pályafutás, az biztos. De tervekkel, további tervekkel ment előre Zsolt.
„A 2010-es fedettpálya után, valami fura késztetés miatt eljöttem Pistitől, Szabó Dezsővel készültem egy szezont, majd 2011 fedettpályára édesapám segített gáton és rúdban is. Sajnos ekkor ismét motor versenyeztem, egy versenyen elszakadt a bokám, megszűnt a pesti állásom, visszaköltöztem Gödöllőre, ahol még csak salakpálya volt, igy kissé eltávolodtam az atlétikától. De Pistitől nem, gyakran motoroztunk együtt és folyamatosan kapcsolatban voltunk. 2019-ben elhatároztam, hogy 2020 lesz az utolsó motoros szezon és utána elkezdek készülni a szenior atlétika-világversenyekre, mert hiányzott ez a mozgás, ez a miliő! 2022-ben kezdtem újra rúdugrásban versenyezni, akkor a magyar bajnokság előtt három héttel elszakadt a hajlítóm, igy ki kellett hagynom a tamperei szenior vébét. Felépülve kezdtünk készülni 2023-ra, ahol a fedett országos bajnokságon a negyedik, illetve a fedett szenior világbajnokságon is negyedik lettem. A 2023-as felnőtt bajnokságon hatodikként zártam, a számomra is ikonikus vb-stadionban! A szabadtéri szenior Eb-n nem versenyeztem, ugyanis ekkor megszületett a kisfiam! Ebben az évben 460 cm-es szenior egyéni csúccsal zártam! 2024-ben 450-el ötödik lettem már ikarusosként a nyíregyházi fedett bajnokságon, a szenior EB-n bronzérmet nyertem! Szabadtéren 470 cm-es újabb szenior egyéni csúccsal szintén ötödik helyet szereztem meg, és most készülök Göteborgra, a szabadtéri szenior világbajnokságra Pistivel!”
Mi is látjuk az az elszántságot, akaratot, amely jellemzi – és látják ezt a társai is, akik nem titkolják, példát vehetnek tőle. S hogy ki hajtja még mindig előre?
„Imádom az atlétikát, igy a dolgos hétköznapokban jól esik, hogy lemehetek a pályára edzeni. Nagyon motivál, hogy tudok versenyezni a fiatalokkal, akik többsége a mezőnyben a gyerekem lehetne, illetve plusz motiváció, hogy versenyben legyek, amikor a legjobbak beszállnak! De nyilván fő motiváció, a korosztályos világversenyeken minél előkelőbb helyen végezni! Vannak céljaim, vannak vágyaim eredményekkel, helyezésekkel kapcsolatban, de ezeket inkább megtartom magamnak!” – mondta hamiskás mosollyal. Mi mást tehetnénk hozzá?
Drukkolunk, hajrá, Zsolt!
