Ezüstérem és értékes helyezések az országos serdülő összetett bajnokságon

Szerdán és csütörtökön népes létszámmal, 18 fővel  képviselte magát  szakosztályunk az országos serdülő összetett bajnokságon. Kilenc lány és ugyanennyi serdülő fiú atlétánk küzdött két napon át az egyéni és csapat helyezésekért. Az újrendszerű lebonyolításban megmaradtak a korábbi 4 próba variációk, melyek kiegészültek az összes korosztályra kiterjedő lány 7 próba és fiú 8 próba versenyszámokkal. A hosszúra nyúlt versenyen fiataljaink igen önállóan és fegyelmezetten melegítettek és versenyeztek. Erre szükség is volt, mert  sok esetben párhuzamosan folytak a versenyszámok, és a kislétszámú  edzői stábnak sokszor esélye sem volt arra, hogy minden helyszínre és kisérletre odaérjen. A második napon az időjárás sem könnyítette meg a dolgunkat, egy ízben villámlás miatt rövidebb időre le is kellett állítani a versenyt. Összességében elmondható, hogy minden versenyző dicséretet érdemel a kitartásáért. 

 

Eredmények: 

   
15 é lányok 7 próba    Kádár Fanni 2. hely
13 é fiú 4 próba "A" variáció Tóth Zsombor 5. hely
13 é fiú csapat Tóth Zsombor, Fedor Benjamin, Kálmán Salamon, Manyik Péter 5. hely
13 é fiú 8 próba Fedor Benjamin 6.hely
15 é fiú 8 próba csapa Szakács Attila, Hollós Illés, Fedor Péter 6. hely
13 é leány csapat Szalai Szimonetta, Vámos Dóra, Dálnoki Anikó, Giricz Gerda 8. hely
14 é leány "B" variáció Jakab Réka 9. hely