1. Heves Város Nemzetközi Atlétikai Dobógála - azonnal siker

Nagy fába vágta a fejszéjét Kovács Gyula, amikor elhatározta, hogy dobógálát szervez. A hevesi atlétika vezetőedzője, aki egyúttal az Ikarus ugyancsak hevesi dobócsoportjának trénere is, hónapokig tartó szervező munkát tudhat maga mögött. Ennek meg lett az eredménye: szakosztályunk támogatásával emlékezetes, hagyományteremtő nemzetközi versenyt rendeztek. A nyitóbeszédet, maga főszervező tartotta, de szót kért Schedler Géza, a Magyar Atlétikai Szövetség sportszakmai igazgatója is.

 

A versenyt gyermekeknek rendezett 60 m-es, 600 m-es futásokkal, távolugrással és kislabdahajítással kezdték. A folyatatásban egyszerre zajlott az amatőr és profi súlylökés is. Utóbbiban Kovács László vívott újfent nagy csatát Tóth Balázzsal, amiből ezúttal – köszönhetően a hazai szurkolók biztatásának is – Kovács László került ki győztesen, miközben idei legjobbját teljesítette. Összességében ez volt a verseny legjobb eredménye is, amivel László kiérdemelte a Fesztbaum Béla Díjat, amelyet a díj alapítója, korábbi szakosztályvezetőnk, Adorján István adott át a számára.

A gerelyhajítást Kovács Noel, biztató, 70 méter fölötti eredménnyel nyerte.

Eredményeink:

I. Kovács László – súlylökés – 17,75

I. Kovács Noel – gerelyhajítás – 71,43

IV. Detrik Balázs – súlylökés – 16,90

VIII. Kovács Kristóf – súlylökés – 13,17