Hosszú idő után ismét országos bajnokságot rendeztek az UTE pályán. A szezon első ilyen jellegű megmérettetése a Váltófutó Országos Bajnokság volt. Az elmúlt években hozzászoktunk, hogy sikeresen veszünk részt ezen a versenyen, ami rendre lökést, önbizalmat ad a folytatásra.
Idén sem alakult másképp: valamennyi szakosztály közül a legtöbb érmet, számszerint nyolcat, az Ikarus BSE csapatai vihették haza.
A napot a legfiatalabbak (U14-es korosztály) debütáló 4X75m-es váltója kezdte. A fiúk magabiztosan, a mezőny legjobb idejével jutottak döntőbe, ahol még gyorsabbak voltak, még jobban váltottak. Nem is sikerült senkinek megelőzni őket. A Kiss-Török Baján, Molnár Kristóf, Berecz Balázs, Papp Gergő összeállítású kvartett folytatva idei jó szereplését bajnoki aranyéremmel lett gazdagabb.
A lányok azonos versenyszámában biztos döntős helyezésben reménykedtünk. Már az előfutamban kiválóan szerepeltek és a harmadik legjobb idővel kvalifikálták magukat a fináléba. A fiúkhoz hasonlóan ők is javítottak a korábbi eredményükön, ami eredményben is tükröződött: a Rontó Szofi, Fábián Veronika, Fadgyas Luca, Höchst Jázmin alkotta csapat nagyszerű versnyezés és váltásokat követően a dobogó második fokára állhatott.
Ebben a korosztályban 4X600m-en is ígéretesek voltak a rajthoz álló váltóink.
A fiúk Kiss-Török Baján, Molnár Kristóf, Ravasz Gergely, Berecz Balázs sorrendben váltották egymást. Alaposan kifutották magukat, ugyanakkor nagyon okosan is versenyeztek. A kettő együtt olyan „elegyet” alkotott, amire más egyesületnek nem is volt ellenszere: a sprint váltó arany után, a 4X600-as arany is a mi tarsolyunkba került.
A lányok azonos váltója a kiváló ötödik helyen vágzett.
Az U16-osoknak megmaradt a klasszikusnak számító 4X100-as, illetve a korosztálynak megfelelő 4X300-as váltó. A lányok precíz váltásokkal abszolválták az előfutamot 4X100-on, amit követően az Amler Gréta, Hargittai Zsófia, Prutkay Kata, Keller Kincső alkotta négyes magabiztosan várhatta a döntőt. Követve a fiatalabb korosztály által kijelölt utat ők is javítottak, amivel szép ezüstérmet nyertek.
Ünnepelni nem sok idejük maradt, mert ugyanez a váltó vághatott neki a 4X300-as küdelemnek. A lányok a rajt előtt eltökélték: ezúttal övék lesz az aranyérem. Mindent meg is tettek ennek érdekében, kifacsarva magukból minden energiát. A jutalom nem is maradt el: az utóbbi évtizedben egy alkalommal nyert bajnokságot olyan erős idővel U16-os lány váltó, mint a miénk!
Jötttek a távfutó váltók is. A 4X800-as csapatba kerülésért még felmérőt is tartottunk, ami során alakult ki a Nonn Viktória, Futár Alíz, Takács Gréta, Szentkuti Anna összeállású négyes. Egyszerre kellett türelmesnek, állhatatosnak lenni, és kulcs fontosságú volt, hogy mindenki tudja a saját ritmusát futni. A ifjú atlétáink meg is tettek mindent ennek érdekében. A kiváló versenyzést követően bajnoki ezüstérem került a lányok nyakába.
Az U18-as férfiak 4X100-as váltójának sajnos kevés ideje maradt, hogy a váltóedzéseken elegendőt gyakoroljanak, amiért kicsit bizonytalanok voltunk a szerepléssel kapcsolatban. A fiúk gyorsan eloszlatták minden kételyünket. A Hechst Bence, Auer Péter, Kovács Ádám, Molnár Ádám sorrendben vágtázó versenyzőink olyan olajozottan váltottak, mintha már évek óta együtt járnák a versenyeket. A jutalom itt sem maradhatott el. Ők a dobogó harmadik fogára állhattak.
A 4X1500-as távfutó váltó megirígyelhette a remek teljesítményt, mert ők is kiválóan versenyt követően állhattak fel a dobogó harmadik fokára. Ráadásul a csapat egyik tagja betegség miatt ki is esett, de a helyére minőségi pótlás érkezhetett. A Barna Bendegúz, Macsus Máté, Szekeres Dávid, Solymári Máté összeállítású csapat jelesre vizsgázott eltökéltségből, versenystratégiából.
Külön öröm volt látni, hogy valamennyi váltónk a csapattársak, szülők, edzők hatalmas biztatása mellett versenyezhetett az első futástól az utolsóig.
Eredményeink:
U14
I. Kiss-Török Baján, Molnár Kristóf, Berecz Balázs, Papp Gergő – 4X75m – 38,04 (e.f.: 38,66) (Edzők: Amler Zoltán, Debreczeni Antal, Horváth Dóra, Vékony Judit)
I. Kiss-Török Baján, Molnár Kristóf, Ravasz Gergely, Berecz Balázs – 4X600m – 7:02,20 (Edzők: Amler Zoltán, Debreczeni Antal, Horváth Dóra, Vékony Judit)
II. Rontó Szofi, Fábián Veronika, Fadgyas Luca, Höchst Jázmin – 4X75m – 39,40 (e.f.: 40,03) (Edzők: Amler Zoltán, Debreczeni Antal, Horváth Dóra, Vékony Judit)
V. Szekér Dália, Kutrovits Diána, Fadgyas Luca, Rontó Szofi – 4X600m – 7:41,24
VIII. Prutkay János, Wenderitsch Máté, Széver Artúr, Futár Alex – 4X600 – 7:34,37
U16
I. Amler Gréta, Prutkay Kata, Keller Kincső, Hargittay Zsófia – 4X300m – 2:50,44 (edzők: Ifj. Tomhauser István, Budai Tamás)
II. Amler Gréta, Hargittai Zsófia, Prutkay Kata, Keller Kincső – 4X100m – 49,52 (e.f.: 49,89) (edzők: Ifj. Tomhauser István, Budai Tamás)
II. Nonn Viktória, Futár Alíz, Takács Gréta, Szentkuti Anna – 4X800m – 10:21,41 (edzők: Id. Tomhauser István, Budai Tamás, Amler Zoltán)
U18
III. Hechst Bence, Auer Péter, Kovács Ádám, Molnár Ádám – 4X100m – 45,01 (edzők: Ifj. Tomhauser István, Budai Tamás, Kőrös András)
III. Barna Bendegúz, Macsus Máté, Szekeres Dávid, Solymári Máté – 4X1500m – 17:53,70 (edző: Id. Tomhauser István)
Szekér Gréta, Amler Vanda, Papp Zsőfia, Szatmári Zsófi – 4X100m – 50,69