Tizenhét egyéni csúcs - U16-os Országos bajnokság

A 2022-es szezon első bajnoksága a 14-15 éveseké volt, amit az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a BOK csarnokban rendeztek meg. Öröm volt látni, hogy az elmúlt majdnem két év megpróbáltatásaival együtt milyen sok résztvevője volt a versenynek, amely sok izgalmas, érdekes csatát hozott.

Szekeres Dávid volt az első nap egyik sikerembere szakosztályunk szemszögéből. 1500m-en jobb időt futott, mint előző szezonban szabadtéren, ami ismervén a fedett pálya adottságait, önmagában megsüvegelendő. Ezzel a teljesítménnyel a harmadik helyen futott be, hajszállal megelőzve edzéstársát. Második nap azonban roppant peches volt; 3000m-en, ígéretes pozícióban ráléptek a sarkára, aminek következtében bal lábáról leesett a cipő, ezért kénytelen volt a verseny csaknem felét így teljesíteni.

A fiú súlylökés is a szombati nap eseménye volt. Előzetesen – látva a felkészülési versenyen mutatott formáját – bíztunk Bódis Maecell jó szereplésében. Nyíregyházán mutatott teljeítményén sikerült még javítania, ami bajnoki bronzérmet jelentett az idén még csak tizennégy esztendős súlylökő számára.

A bajnokság záró száma a lányok 4X200m-es váltófutása volt. Amler Gréta lőtt ki a rajtgépből, aki szombaton ötös ugrásban remekelt és a futam második helyén váltotta a szintén szombaton 300m-en egyéni csúcsot elérő Prutkay Katát. Kata remek futással tartotta a pozíciót és Hargittai Zsófiának továbbította a váltóbotot, aki több hetes kihagyás után, betegségből visszatérve éppen csak megkapta a versenyen való versenyzéshez az engedélyt. Ennek elllenére nagyszerű 200m-t rajzolt a pályára. Őt, befutó emberként Kossuth Mária váltotta. Az inkább középtávfutó számokban erős hölgy nagy vágtába kezdett és magabiztosan hozta be a váltót a második helyen. Miután a következő futamban induló csapatok nem tudtak jobb időt produkálni, váltónk – kiváló idővel – ezüstérmet szerzett.

Eredményeink:

II. Amler Gréta, Prutkay Kata, Hargittai Zsófia, Kossuth Mária – 4X200m – 1:49,71s (edzők: Ifj. Tomhauser István, Budai Tamás)

III. Szekeres Dávid – 1500m – 4:25,90s PB (edző: Id. Tomhauser István)

III. Bódis Marcell – súlylökés – 12,83m PB (edző: Kovács Gyula)

IV. Petró Ádám – 1500m – 4:26,04s PB

IV. Petró Ádám – 3000m – 9:52,75s

V. Szekeres Dávid – 3000m – 9:55,68s

VI. Szentkuti Anna – 3000m – 11:41,25s PB  

VII. Táborszki Bálint – súlylökés – 12,23m

IX. Molnár Ádám – 60m gát – 8,99s PB (e.f.: 9,06 =PB)

X. Baglyas Kíra – súlylökés – 9,07m  

XI. Molnár Ádám – 300m – 40,31s PB

XI. Prutkay Kata – 300m – 44,40s PB

Hechst Bence – 300m – 43,53s PB

Hechst Bence – 60m gát – 9,55s (e.f.: 9,47s PB)

Keller Kincső – 60m – 8,50s PB

Szatmári Zsófi – 60m – 8,65s PB

Szilágyi Veronika – 60m – 8,76s PB 

Molnár Zita – 60m – 9,13s =PB

Keller Kincső – 300m – 44,93s PB

Amler Gréta – ötösugrás – 14,91m PB

Amler Gréta – távolugrás – 4,51m =PB

Bory Kinga – súlylökés – 7,93m PB