Nyolc érem a Váltó OB-n

A számszerűséget tekintve is egyértelműen sikeresnek tekinthetjük a hazai pályán rendezett Váltófutó Országos Bajnokságot. Ennél még többet mondó – és legalább ilyen fontos az a tény – hogy felnőtt, junior, ifjúsági és újonc váltónk is állt a dobogón.

A felnőttek 4X800m-es versenyében a két rutinos nyolcszázas, Wagner Gábor és Ludvig Benjámin mellett két olyan fiatalember egészítette ki a kvartettet, Dénes Ervin és Dénes Mátyás személyében, akik inkább 3000m környékén érzik igazán jól magukat. Ennek ellenére jó időket futva ezüstérmet szereztek (7:48,55s).
Hasonlóan nem volt egyszerű dolga az azonos távon rajthoz álló junior hölgyeknek. Az ő esetükben a különlegesség az volt, hogy közülük ketten, Németh Ajsa és Finta Sára csak ifjúsági korúak, de a szabályok értelmében lehetséges a „felversenyzés” idősebb korosztályba. Ők a junior korú Román Viktóriával és Ferenc Annával szintén a dobogó második helyére állhattak (9:58,27s).

Az U18-as, vagyis ifjúsági korosztály szolgáltatta a legtöbb sikert. A fiúk 4X400m-es valamint a 4X1500m-es váltója is meggyőző fölénnyel, magabiztosan nyerte a bajnokságot. Előbbiek Regényi Ákos, Szeiffert András, Jeremiás Donát, Bérces Gergely összeállításban 3:26,07s alatt teljesítették az 1600m-nek megfelelő távot. Utóbbiak a Szalai Marcell, Nagy Dániel, Kovács Balázs, Horváth Csongor sorrendben 17:28,40s alatt futották az összesen hat Km-t. A lányoknak ezúttal egy ezüstre illetve egy bronzra futotta. 4X400m-en a Sipos Csenge, Erdei Tamara, Rapai Fanni, Ludányi Virág sorrendben futó hölgyek mindegyike remek teljesítményt nyújtva 4:01,61s-os idővel lettek másodikak, míg 4X100m-en, szoros versenyben harmadik helyet sikerült szereznie a Sipos Csenge, Rapai Fanni, Licht Vivien, Virók Sára négyesnek (49,67s).

Az újoncok versenyében egy arany, és egy bronzéremnek örülhettünk. A lányok 4X600m-es váltója nagyon szoros, izgalmas versenyben szerezte meg a bajnoki címet, Zánkai Zsófia, Székely Anna, Tóth Lilla, Gajdos Dominika összeállításban (7:15,82s). Megyeri Dávid, Baranyai Kristóf, Gálpál Zsombor, Ujj Norbert pedig a fiúk 4X100-as váltójával nyert bronzérmet.

További eredmények:
Ifjúságiak:
V. Regényi Ákos, Kállai Balázs, Bak Bálint, Bérces Gergely – 4X100m – 46,08s

Serdülők:
IV. Fatter Jázmin, Melkvi Lotti, Merényi Panna, Urbán Zita – 4X800m – 10:07,02s
V. Takács Bertalan, Oszlánczi Ádám, Nagy Zsombor, Borók Boldizsár – 4X800m – 9:23,17s
X. Sólyom Bálint, Kovács Botond, Szabados Dénes, Öcsi Dániel – 4X100m – 50,83s

Újoncok
Gálpál Zsófia, Vajda Virág, Magashegyi Bettina, Krámer Zita – 4X100m – 55,85s

MASZ meghívásos versenyszám:
Férfi rúdugrás
II. Kéri Tamás – rúdugrás – 4,60m
IX. Tóth Zsombor – rúdugrás – 3,90m
X. Lévay Dániel – rúdugrás – 3,90m

Gratulálunk az eredményekhez, sikerekhez!