Beharangozó – Fedett pályás Újonc és Serdülő Országos Bajnokság

Február első teljes hétvégéjén máris a két legfiatalabb korosztály – a 2002-ben született Újoncok, valamint a 2000 és 2001-ben születetteket magába foglaló Serdülők – számára érkezik el a pillanat, hogy megmutassák képességük és tudásuk legjavát.

Egyesületünket összesen harmincnégy induló fogja képviselni a két korosztályban. Vannak közöttük, akiknek ez lesz az első ilyen jellegű megmérettetése, de a serdülők közül már többen is álltak dobogón az elmúlt években.
A fiúk közül például Horváth Csongor középtávfutásban, Jeremiás Donát sprint és gátfutásban, míg Kovács László súlylökésben bizonyította, hogy korosztálya élmezőnyéhez tartozik. A lányok közül ugyanezt mondhatja el magáról a 60m-en és távolugrásban induló Béres Luca, az ezúttal 300m-en rajthoz álló, de eddig 1000m akadályon jeleskedő Melkvi Lotti, akik 2001-es születésűek lévén „kicsiknek” számítanak a korosztályban. A másodéves serdülők közül várhatóan érdemes lesz odafigyelni a 300-as Rapai Fannira, a több versenyszámban induló Licht Vivienre, valamint a két súlylökő hölgyre, Szatló Nórára, illetve az ugyancsak 2001-es Balogh Daniellára.

Sok sikert, jó versenyzést kívánunk Nekik!