Abban a szerencsében volt részem, hogy a magyar válogatott tagjaként július elején részt vehettem a Lille-ben rendezett Ifjúsági Világbajnokságon, 800 méteren. Mivel ez volt az első igazán komoly nemzetközi versenyem a korosztályos válogatott viadalokon túl, meglehetősen nagy izgalommal és érdeklődéssel vártam a megmérettetést. Rövid idő, tulajdonképpen csupán néhány hét állt rendelkezésre a szintidő teljesítésére – ráadásul a szezon –, úgyhogy az izgalmak már ekkor elkezdődtek. Végül a határidő előtt egy héttel sikerült megfutnom a „B” szintet (1:56.00 – 1:55.69-et futottam), ami elég nagy megkönnyebbülést hozott az előző hetek gyengébb eredményeihez képest.
Az egyhetes francia kaland július 4-én, a Függetlenség napján kezdődött, amikor is a Liszt Ferenc repülőtérről először a párizsi Charles de Gaulle reptérre, majd onnan busszal Lille-be utaztunk. Már ez is nagy élmény volt számomra, mivel még előtte sosem ültem repülőgépen. Este tíz órára érkeztünk meg az észak-franciaországi kisvárosba, így a versenyhelyszín megtekintése másnapra maradt.
A szállás a helyi egyetem campusában volt, egyágyas, egyszerű, de tiszta szobákban, kellemes környezetben. A város számunkra, versenyzőknek tömegközlekedéssel biztosítva volt, közvetlenül a campus mellett futott ugyanis a helyi metróvonal, amivel negyedóra alatt elérhető volt a stadion. Az étkezés is a campuson belül volt megoldva, a menü általában csirke és hal volt, ami néhány nap múlva kissé egyhangúvá vált, sőt, a végén már nagyon is kívántuk az otthoni ízeket.
A 0. napon a délután folyamán átmozgattunk a közeli edzőpályán, majd közelről is megtekintettük a verseny helyszínét. Hát, le voltunk nyűgözve. Egy vadonatúj, kék rekortán borítású stadion szolgált a VB helyszínéül, ami a maga 18.000 férőhelyével egy nagyon jó hangulatú világversenyt vetített előre. Ennyit az előzményekről.
Július 6-án, szerdán szinte én voltam az első magyar versenyző, ugyanis a 800 méter előfutamai már 9:50-kor elkezdődtek (ennek megfelelően nekem már hajnali 5-kor elindult a nap). Rögtön az első futamba kerültem, ráadásul az addigi ifi világranglista vezetőjével, az etióp Mohammed Amannal is együtt futottam. Amikor ezeket a sorokat írom, Amman éppen a felnőtt világbajnokságon a mezőny legfiatalabbjaként, futamgyőztesként, a világcsúcstartó David Rudisha mögött a 2. legjobb idővel jutott a döntőbe. A bemelegítés elég jól sikerült, az időjárás is ideális volt, de azért elég rendesen izgultam a rajt előtt – de azért nem „pánikoltam” be.
Szerintem nem kezdtem bátortalanul, az első 100 méter után mégis a mezőny hátsó felében futottam, de 320 méter környékén igyekeztem teljesen felzárkózni az élbolyhoz. 56,5-57 körüli körrel kezdtem, de a cél előtt 300 méterrel kezdődött el igazán a verseny. A célegyenes előtt voltak tartalékaim, ezért természetesen igyekeztem mindent beleadni, és a többiekkel viszonylag szorosan, 6.-ként érkeztem a célba, 1:54.30-as idővel. Utólag ennek nagyon örülök, és tényleg nagyon értékelem ezt a majd’ másfél másodperces egyéni csúcsot. Azonban hogy őszinte legyek, egy picit csalódott voltam, hiszen az erős mezőny miatt ezzel az eredménnyel nem jutottam tovább a középdöntőbe. Az előző világbajnokságon ez az eredmény elég lett volna a továbbjutáshoz, most viszont a 800 méter kimondottan az egyik legszínvonalasabb szám volt. A kenyai győztes 1:44.08 perces idővel világcsúcsot futott, de a másik két dobogós is 1:45-ön belül ért célba. Európai futó nem tudott a döntőbe kerülni. Összességében nagy élmény volt a stadionban, és ilyen klasszis mezőnyben futni, biztos nem felejtem el egy jó ideig.
Ezzel számomra véget ért a világbajnokság versenyzői része, és ettől kezdve, mint lelkes néző figyelhettem az eseményeket, és élvezhettem a világbajnokság hangulatát, küzdelmeit. Volt is mit nézni…
Másnap például délelőtt a magyar csapat legnagyobb esélyesének, a kalapácsvető Pásztor Bencének szurkolhattunk. Másodikra 79 méter felé szállt a szer, és ezzel biztos elsőként jutott a másnapi fináléba (megjegyzem, ezzel a kvalifikációs dobásával már megnyerte volna a VB-t).
Nagy szurkolás volt délután a fiúk súlylökő döntőjében is, ahol az új-zélandi Jacko Gill egy igazán elképesztő dobással, 24,35 méterrel, új ifjúsági világcsúccsal nyerte meg a versenyt. Sok szakértő már most felfigyelt a 17 éves atlétára, aki már tavaly, 16 évesen megnyerte a juniorok világbajnokságát a kanadai Monctonban!
A magyarok számára talán a legizgalmasabb versenyt a péntek délutáni fiú kalapácsvetés jelentette, amikor is az egész válogatott közösen, frenetikus hangulatban buzdította Pásztor Bencét, aki nem is hagyta cserben a reménykedőket: az összes dobása 80 méter fölé szállt, végül az utolsó sorozatban, félórás szakadó zivatar után 82,60-as dobásával teljes mértékben megerősítette győzelmét, és ezzel ifjúsági világbajnok lett!
A sok izgalmas és jó eredményeket felmutató szombati verseny közül egyértelműen a férfi 800 méteres síkfutás döntője emelkedett ki. Lehet, hogy egy kicsit elfogult vagyok, de talán nem véletlenül. A két kenyai, két etióp és egyéb afrikai futót felsorakoztató mezőny egy 50,8 másodperces körrel kezdett, és végül egy nagyon erős futással a kenyai Leonard Kirwa Kosencha győzedelmeskedett, 1:44.08-as időeredménnyel! Ezzel magasan nyerte volna az előző felnőtt világbajnokságot Berlinben és a pekingi olimpiát is! 17 évesen! Hihetetlen volt nézni a futásukat.
Érdekességként említem meg, hogy a 2009-es olaszországi világbajnokságot 1:50.92-vel nyerte egy svéd futó, és abba a döntőbe három fehér fiatal is befért.
A Világbajnokság alatti benyomásaimhoz hozzátartozik, hogy a sok fiatal mennyire komolyan vette a versenyt, és ez igencsak meglátszott az eredményeken, sok számban felnőtt szintű eredményeket értek el. Nagy volt az összetartás az egyes nemzetek válogatottjain belül, mindenki lelkesen szurkolt a csapattársának, még akkor is, ha másnap éppen döntőben versenyzett. A kiemelkedőbb csapatok atlétáit elnézve pedig elgondolkodtató, hogy hogyan tudtak ilyen magas színvonalon versenyezni, mivel így emberközelből még az etiópok vagy a kenyaiak sem tűntek annyira földönkívülinek. Biztos, hogy óriási tehetség van bennük, de ezen kívül nagyon sokat is munka, rengeteg edzés is szerepet játszott a győzelmeikben.
Végül egy elég grandiózus záró ceremóniával ért véget a 2011-es IAAF Ifjúsági Világbajnokság, a legközelebbi korosztályos világversenyen Donyeck látja vendégül a fiatalokat, úgyhogy: Hajrá, serdülők!
Összességében nagyon gyorsan elrepült ez az egy hét Franciaországban. Mindenesetre nagyon jó élményekkel és maradandó emlékekkel tekintek vissza erre az egy hétre. Valóban jó volt korombeli, külföldi atlétákkal is találkozni, és belekerülni ebbe a világbajnoksági hangulatba – remélem, nem utoljára.
