Bővebben: ...
Szombaton gyermekkorcsoportos felkészülési versenyt rendeztek a fradi futófolyosón, ahol Bak Bálint 60 m   gáton 9,6-el (!), illetve 60 m síkfutásban 8,3-el figyelemreméltó eredményt ért el.   

Megkegyelmezett  az időjárás a március 20-án megrendezett Budapest mezeifutó bajnokság résztvevőinek. A napokig tartó esőzések miatt felázott pálya ugyan nehezített feltételnek számított, de ez láthatóan nem zavarta a résztvevőket. Kora délelőtt a legfiatalabbak, a gyermekkorcsoportos futamok megrendezésére került sor, egymás után következtek a korosztályok. Párhuzamosan ezzel elkezdődtek az egyéni és csapat eredményhirdetések is. Feltűnő volt minden jelenlévő számára, hogy szinte nem volt olyan éremátadás, amely alkalmából ne hangzott volna el a versenyzők szólítását követően az Ikarus neve.  Mindannyiunkat büszkeséggel töltötte el az, hogy a legfiatalabbaktól a felnőttekig mindenhol ütőképes csapatoknak és sok kiváló egyéni teljesítménynek szurkolhattunk. A délután 3 óráig tartó verseny ezeknek a sikereknek köszönhetően nem tűnt hosszúnak,  a szívet melengető eredményeknek hála, dacoltunk a kissé hűvös idővel. Ezek után nem volt meglepő, hogy a verseny végén az Ikarus még jelenlévő ... 

15. alkalommal rendezték meg Nemzetközi Gyermek és Serdülő versenyt Dortmundban, 8 ország 9 városának válogatottja mérhette össze erejét. Budapest városát 7 versenyzőnk is képviselte, az amúgy 45 fős válogatott ...

Tavaszias időben , jó hangulatban, sok indulóval –köztük 400 gyermekkel- rendeztük meg a Decathlon I. Tavaszváró Terepfutóversenyünket a Naplás-tónál a Cinkotai Kis-erdőben Március 12.én.  Megtisztelte jelenlétével a ...

Kedves Versenyzőink! A Dortmundban március 19-20-án megrendezésre kerülő Nemzetközi Atlétika Versenyre nagyon nagy volt a túljelentkezés, ezért a Budapesti Atlétika Szövetség az idei év eredményeit vette figyelembe a ... 

Bővebben: Jó...
Egynapos, rendkívül feszes időrenddel lebonyolított országos bajnokság zajlott szombaton a Syma-csarnokban. Elismerésre méltó már csupán az a körülmény is, hogy volt olyan fiatal, aki közel 10 órát tartózkodott a ... 

Pénteken kezdődik Párizsban a fedettpályás Európa-bajnokság, melynek Kiss Dani távollétében is lesz Ikaruszos vonatkozása. Ugyanis a kontinensviadal résztvevője lesz Baji Balázs gátfutó, aki Európa-bajnoki bronzérmesünk ... 

Bővebben: ...
Kiskunhalasra kaptunk meghívást egy Jubileumi Terematlétika versenyre. A csapat busszal vágott neki a 2-2,5 órás útnak, amit izgalmassá tett az előtte levő napi havazás. A buszon költöttünk egy buzdító versikét is, amit ... 

Február 17-én a lehető legkellemesebb feladat várt Tomhauser Istvánra, az Ikarus BSE Atlétikai Szakosztályának vezetőjére. Egy olyan esztendőt kellett értékelnie, mely nagy valószínűséggel aranybetűkkel kerül majd be a ... 

Február 19-én és 20-án rendezték a Syma csarnokban az Országos Fedettpályás Bajnokságot. Az Ikarus atlétái is rajthoz álltak, valamint ifj Tomhauser István tanítványa Baji Balázs párizsi Fedettpályás Eb-ra teljesítette ... 

Bővebben: ...
A Tolna Megye Fedettpályás bajnokságán február 19-én szombaton két versenyzőnk indult. Horváth Csaba 165cm-t, Fedor Benjámin 150 cm-t ugrott magasugrásban. Mindketten a dobogó második fokára állhattak és megszerezték a ... 

Previous Next

Jó hangulatú mozgalmas versenyt rendezett az Ikarus BSE a Jókai Mór Általános Iskolában. A Kids Athletics nevű eszközökkel színesítették a gátfutás, helyből távolugrás, alagúton átbújás, medicinlabda, gerelyhajítás ... 

Previous Next

Nem sokára itt a szép idő, beköszönt a tavasz! Ilyenkor mindenki kedvet kap egy kis mozgásra. Ha meguntad a szobában való ücsörgést akarsz egy jó csapathoz tartozni nem csak virtuálisan, hanem valóságosan, akkor köztünk ... 

Február 16-án rendezik meg a XVI. kerületben a terematlétika bajnokságot a Jókai Mór Általános Iskolában. Az országos bajnoksághoz hasonló verseny kerületünkben egyre nagyobb népszerűséggel bír. A gyerekek a Magyar ... 

Január 29-én az IKARUS BSE is képviseltette magát a Pozsonyi versenyen. Az induló ikarusosok Szabó Kitti, Ludvig Benjamin, Kővári Tamás és Kádár Fanni voltak. A versenyt az 1500métert futó lányok kezdték, így Kitti ... 

Bővebben: IKARUS...
Kedves Szülők, Atléták, Sportbarátok! Egységesíteni szeretnénk a mezeket és kiegészítőket, valamint akinek még nincs felszerelése, annak szeretnénk, hogy legyen lehetősége vásárolni. Amennyiben az alábbi  (mellékletben ... 

Versenyekben gazdag hétvégét tudhatunk magunk mögött. Fiataljaink egy része Pozsonyban vett részt az Olimpiai Reménységek Versenyén. A kellemes hangulatú versenyre Tomhauser István kisérte el atlétáinkat. Bíztató ... 

smét versenyeztek a gyermek korcsoportos versenyzőink, ezúttal az FTC futófolyosóján a Népligetben. Szép eredmények születtek! Gratulálunk! EREDMÉNYEK: 1999 fiú Bak Bálint 60 m - 7,99 - I. helyezés ;   távol - 443 cm ...