U23as korosztályú válogatott viadal Csehországban

„ Hét első helyezést, tíz másodikat és 15 harmadikat szereztek atlétáink” –kezdte az értékelését a masz.hu-n Dorbach Ildikó az atlétikai szövetség szakmai igazgatója a Hodoninban megrendezett utánpótlás 20-21-22 éves korosztály számára kiírt Cseh-Magyar-Szlovén válogatott versenyen szeptember 15-én.

Pályaszezon vége felé járunk, ilyenkor már nem szoktak kiemelkedőt teljesíteni az atléták, ám mivel válogatott szerelést öltöttek, így oda kellett tenniük magukat a sportolóknak.

Szakosztályunkat négy atléta képviselte - a többszörös magyar bajnok-- Gyürkés Viktória és a még juniorkorúak, akik jól versenyezve felvették a versenyt a náluk néhány évvel idősebbekkel: Kővári Tamás és Kéri Tamás és Ludvig Benjamin.

 Viki 3000m akadályon rajtolt, ahol értékes 2. helyet szerzett a csapatnak. Időeredménye is nagyon jó volt az időszakhoz képest (11.00.22mp), amivel csak 4mp-vel maradt el az egyéni csúcsától. Nem mellesleg 1 héttel a 21km-es országos bajnoksággal a lábában, ahol ugye 2. lett egyéni csúccsal az utánpótláskorúaknál.

 Kővári Tamás 55.58mp-vel 4. helyet szerzett 400m gáton, mellyel két szlovén atlétát utasított maga mögé.

 Kéri Tamás pedig rúdugrásban lett negyedik 4.40m –el, csak úgy, mint Benjamin, aki 800m –en 1.55:05mp-vel ért el hasonló helyezést.

 További infók, eredmények: itt

 Gratulálunk!