Bizonyítottak a jövő csillagai!

 

Az év – korosztályos szempontból – csúcsa az U18-as Európa-bajnokság volt, aminek Banska Bystrica, vagyis Besztercebánya adott otthont. „Meet the future stars” (Talákozz a jövő csillagaival) volt a verseny szlogenje, amit a körítés és az eredmények valóban alátámasztottak: a négy nap alatt záporoztak a jobbnál jobb eredmények.

Mondhatni, hogy kivételes módon az A-Plast-Ikarus BSE öt főt is adott a népes magyar válogatottnak!

Közülük Keserű Mirabella három versenyszámban is kivívta az indulás jogát, s két számban állt rajhoz az Eb-n. Páli Viktor tanítványa először a kalapácsvetés selejtezőjében állt dobókörbe: a kilencedik helyen jutott döntőbe, ahol majdnem 2,5 métert javátott selejtezőbeli teljesítményén és az előkelő nyolcadik helyen zárt. Pihenésre nem sok ideje maradt, máris készülődhetett a diszkoszvetésre. A selejtezőből magabiztosan a hetedik helyen jutott tovább, ahol ismét bő két méterrel dobott nagyobbat, kiérdemelve ezzel a nagyszerű hatodik helyet. Tovább növeli Mirabella eredényének értékét, hogy ő a korosztálynak a fiatalabb évfolyamához tartozik, lévén 2008-ban született. (A döntöben szereplők nagyobb része 2007-es volt.)

A női 400m gát mindkét indulóját mi adtuk a válogatottnak. Prutkay Kata és Hargittai Zsófia ugyancsak 2008-as születésű. Ennek a tudatában nagy fegyvertény, hogy mindketten elődöntőig jutottak. Kata magabiztosan abszolválta az előfutamot. Az elődöntőben bátor kezdést bevállalva próbálta meg beverekedni magát a döntőbe, ami ezúttal ugyan nem sikerült, de biztató produkció után térhetett haza. Csakúgy, mint Hargittai Zsófia, aki hatalmas egyéni csúccsal jutott az elődöntőbe, ahol ismét jól teljesített.

Nagyot küzdött Petró Ádám 2000m akadályon. Előzetesen még arra is képesnek tartottuk, hogy döntőbe jusson, de az erős mezőnyben ez éppen hajszállal lecsúszott arról a hetedik helyről, ami döntős futást eredményezehett volna. Az újabb hat percen belüli futása mindenesetre rendkívül stabil formáról árulkodik.

Mint mindig, most is eseménydús volt a férfiak tízpróba versenye. Molnár Ádám versenyszámról-versenyszámra remekül teljesített, miközben négy egyéni csúcsot (100m, 400m, magasugrás, 1500m) is begyűjtott, kevéssel elmaradva egyéni csúcsától.  

Talán mondani sem kell, mind az öt U18-as Eb-indulónk tagja szakosztályunk Docler-Ikarus Tehetséggondozó Programjának, illetve a XVI. kerülti Önkormányzat is segíti a felkészülésüket!

Kissé szokatlan módon az U18-as Európa-bajnoksággal egy időben zajlott az U23-as Válógatott Viadal, ahol szakosztályunkból Molnár Csaba és Polyák Zoltán húzhatta magára a címeres mezt.

Csaba peches pályabeosztással (1-es pálya) is a második helyen végzett 400m gáton, Polyák Zoltán pedig hetedik helyével járult hozzá a magyaor válogatott teljesítményéhez.

Eredményeink

U18 Európa-bajnokság - Besztercebánya

6. Keserű Mirabella – diszkoszvetés – 46,75 (q: 44,46) (edző: Páli Viktor)

8. Keserű Mirabella – kalapácsvetés (3Kg) – 62,43 (q: 59,98) (edző: Páli Viktor)

Prutkay Kata – 400m gát – elődöntő : 1:01,99 (e.f.: 1:01,05) (edző: Ifj. Tomhauser István)

Hargittai Zsófia – 400m gát – elődöntő: 1:02,69 (e.f: 1:02,47 PB) (edző: Budai Tamás)

Molnár Ádám – tízpróba – 6493p (edző: Kőrös András)

Petró Ádám – 2000m akadály – 5:58,17 (futam 8.) (edző: Id. Tomhauser István)

 

U23 Válogatott viadal - Krakkó

II. Molnár Csaba – 400m gát – 50,97 (edző: Budai Tamás)

VII. Polyák Zoltán – 110m gát – 14,92 (edző: Ifj. Tomhauser István)