Izmír Csapat EB- Veszprém U17 viadal- Paulinyi emlékverseny- serdülő CSB

Az elmúlt  hét bővelkedett eseményekben. A hírek élére az Izmírben megrendezett I. osztályú Csapat EB kívánkozik, ahol Kiss Dániel  110 gáton erősítette a magyar csapatot. Prágában, 6 nappal az Eb előtt 13,56-ot futott, amit ezúttal Izmírben kereken egy tizeddel megjavított (13,46), és ez egyben olimpiai "A" szintes eredmény.
Kiss Dani:  „- Annak örülök leginkább, hogy ez már hasonlított a „saját mozgásomra”, a végén ritmusból tudtam futni, nem volt az a zsibbadásom, ami az előző két versenyem előjött. Itt is éreztem, hogy fogyok el a végére, de sokkal összeszedettebb volt a mozgás.
Az elején egy technikai hibát csináltam, hamar felálltam a rajtból, ez hibája volt a futásnak. Ami jó volt, az a ritmus a táv második felében. A sérüléseim után ez volt a harmadik indulásom, úgyhogy kifejezetten örülök ennek az eredménynek.”
 
Itthon is rendeztek válogatott viadalt, melyen Ludvig Benjamin 800 m-en állhatott rajthoz a címeres mezben. Hajráversenyben elért  3. helyezésével  hozzájárult  a magyar fiatalok kiváló szerepléséhez, és csapatverseny győzelméhez. Ezen a versenyen érezhető volt javuló formája, ezért másnap is rajthoz állt a felnőtt Budapest bajnokságon, ahol jó tempót futva  1:55,69-el ifjúsági világbajnoki B szintet ért el. Ugyanezen a versenyen Wágner Gábor 1:51,34-es időeredményt futott, amivel pillanatnyilag a 4. helyen található a hazai felnőtt ranglistán. 
A Paulinyi Jenő emlékversenyen Gyürkés Viktória 2:10,39-es eredménnyel nyert, ami idei legjobbja. Kővári Tamás 400 m-en   50,61-el egyéni csúcsot ért el.
A vasárnap megrendezett országos serdülő csapatbajnokságon fiú és leány  csapataink  jól küzdve, de ezúttal mérsékeltebb eredményt elérve a középmezőnyben végeztek.