Elindult a Docler-Ikarus Tehetséggondozó Program

 

„Fontosak számunkra a szinergiák, amelyek közül az egyik ilyen példaértékű kapcsolat az Ikarus BSE Atlétika Szakosztályával immáron tíz esztendeje meglévő együttműködésünk” – fogalmazott pénteken délután a Docler Holding budapesti irodaházában Nemes Tamás, a vállalat kommunikációs és CSR igazgatója abból az alkalomból, hogy szakosztályunk vezetőivel közösen hivatalos formában is bejelentésre került: 2022. november 1-től elindult a Docler-Ikarus Tehetséggondozó program. Ennek keretin belül, az Atlétikai Reménységekért Alapítványon keresztül 15 tehetséges sportolónk kap a felkészüléséhez támogatást.

 

Az eseményen Nemes Tamás a jelenlévő atlétáknak, edzőiknek érdekfeszítő kalauzolással bepillantást engedett a vállalat mindennapi működésébe, illetve biztosította őket arról, mennyire szorít nekik, hogy elérjék céljaikat.

 

A szakosztály részéről id. Tomhauser István sztorizott egyet a Docler Holding alapító-tulajdonosáról, az egykoron nála sportoló Gattyán Györgyről, akinek valóban szívügye az Ikarus BSE Atlétika Szakosztálya, ezért is gondolja úgy, hogy az itt kapok értékeket valahogy viszonozni szeretné.

 

„Pista bácsi”, majd Amler Zoltán szakosztályvezető is megköszönte a támogatást, hangsúlyozva: „A program elindításához két fontos tényező adja az alapot: az alázatos, tehetséges, az Ikarus-családban fontos szerepet betöltő sportolók, és természetesen a Docler Holding, amellyel közös hiszünk abban, hogy sok szép eredménynek örülhetünk a jövőben is.”

 

A sportolók nevében szót kért Takács Gergő, az idei nyáron 400 méter gáton ifjúsági Európa-bajnoki bronzérmet nyerő atlétánk, aki elmondta: „Hálásak vagyunk a Doclernek, hogy hosszú ideje támogatja a szakosztályunkat, ezáltal bennünket, ezt a tehetséggondozó programot. Köszönjük a bizalmat, amelyet a jövőben is igyekszünk meghálálni!”

 

A Docler-Ikarus Tehetséggondozó program atlétái

 

Wagner-Gyürkés Viktória (1992) – edzője: Babinyecz József

Pap Márk (2002) – edzője: ifj. Tomhauser István

Rapai Fanni (2000) – edzője: ifj. Tomhauser István

Horváth Csaba (1997) – edzője: Kőrös András

Kovács Noel (1999) – edzője: Kovács Gyula

Kovács László (2000) – edzője: Kovács Gyula

Polyák Zoltán (2003) – edzője: ifj. Tomhauser István

Molnár Csaba (2004) – edzője: Budai Tamás

Takács Gergő (2005) – edzője: ifj. Tomhauser István

Auer Péter (2006) – edzője: ifj. Tomhauser István

Solymári Máté (2006) – edzője: id. Tomhauser István

Papp Zsófia (2006) – edzője: Kőrös András, ifj. Tomhauser István

Petró Ádám (2007) – edzője: id. Tomhauser István

Molnár Ádám (2007) – edzője: Kőrös András

Táborszki Bálint (2007) – edzője: Kőrös András