Tizenkét érem - U20-as és U18-as Liga Döntő

Tucatnyi éremmel zárták a hétvégét atlétáink az 5. Atlétikai U20-as és U18-as Liga Döntőn.

A korábbiakkal megegyezően az év ligaversenyein szerzett pontokkal lehetett bejutni a nyolcas fináléba, amelyet ezúttal is a Lantos Mihály Sportközpontban tartottak. A kellemes időjárás ezúttal valamennyi indulónak megfelelőnek volt mondható.

Az U20-asok döntőjében két duplázónk is akadt. Polyák Zoltán első nap meggyőző fölénnyel nyerte a 100m-es finálét egalizálva élete leggyorsabb futását, ami mellé vasárnap még egy szép ezüstöt is begyűjtött 110m-es gátfutásban.

110m-es gátfutásban mögötte végzett Gálpál Zsombor, akinek nem éppen hétköznapi párosítással súlylökésben is a harmadik hely jutott. Ez utóbbi számban még sosem lökte ilyen messzire a golyót.

A korosztály ötödik érmét a 400m gátfutásban bronzérmes Baranyai Kristóf szerezte egyéni csúccsal.

A fiatalabbak (U18) között is két duplázónk akadt.

Strényi Gábor mondhatni izgalommentesen győzött egyaránt súlylökésben és diszkoszvetésben, annak ellenére, hogy kisebb sérüléssel is bajlódott.

Takács Gergő mindkét gátfutó számban dobogóra állhatott. Előbb 110m-en szerzett jó futással szép ezüstöt, majd az egykörös távon futott nagy egyéni csúcsa ért bronzérmet.

Utóbbi versenyszám ezüstérmét az ugyancsak kiválóan versenyző Molnár Csaba szerezte meg.

Az ugrószámok hoztak tovább három dobogós pozíciót.

Rúdugrásban ráadásul máris két ikaruszos állhatott pódiumra. Kőszegváry Balázsnak ezüst, míg edzéstársának, Széplaki Balázsnak bronzérem került a nyakába. Mindketten egyéni csúccsal fejezték be a viadalt.

Horváth Barna távolugrásban szerzett harmadik helye egészítette ki az éremkollekciót. Sokoldalúságát mutatja, hogy kézsérülés miatt nem tudott rúdugrásban versenyezni, aminek „köszönhető”, hogy távolugrásban versenyezhetett a szezon folyamán.

U20 eredmények:

I. Polyák Zoltán – 100m – 10,99s =PB (edző: Ifj. Tomhauser István)

II. Polyák Zoltán – 110m gátfutás – 14,40s (edző: Ifj. Tomhauser István)

III. Gálpál Zsomor – 110m gátfutás – 15,11s (edző: Kőrös András)

III. Baranyai Kristóf – 400m gátfutás – 55,27s (edző: Budai Tamás)

III. Gálpál Zsombor – súlylökés – 15,23m PB (edző: Kőrös András)

IV. Bánházi Botond – távolugrás – 6,38m

V. Sós Barnabás – 1500m – 4:08,18s

V. Krámer Péter – rúdugrás – 3,65m

V. Nagy Zsombor – gerelyhajítás – 51,65m

V. Gálpál Zsófia – gerelyhajítás – 35,65m

VI. Tóth Lilla – gerelyhajítás – 31,75m 

VII. Zánkai Zsófia – magasugrás – 1,50m

 

U18 eredmények:

I. Strényi Gábor – súlylökés – 16,64m (edző: Kőrös András, Páli Viktor)

II. Takács Gergő – 110m gátfutás – 14,54s (edző: Ifj. Tomhauser István)

II. Molnár Csaba – 400m gátfutás – 54,22s (edző: Budai Tamás)

II. Kőszegváry Balázs – rúdugrás – 4,05m PB (edző: Lőrincz Milán)

II. Horváth Barna – távolugrás – 6,55m

III. Takács Gergő – 400m gátfutás – 54,26s PB (edző: Ifj. Tomhauser István)

III. Széplaki Balázs – rúdugrás – 3,95m PB (edző: Lőrincz Milán)

IV. Széplaki Balázs – magasugrás – 1,80m

IV. V ajda Gábor – rúdugrás – 3,65m

V. Molnár Csaba – 400m – 51,16s

V. Csúr Balázs – 400m gátfutás – 1:00,03s

V. Klenovszki Benedek – távolugrás – 6,11m

V. Barta Zoltán – súlylökés – 14,96m

V. Marcos-Figueredo Anais – 100m – 12,97s

VI. Besenyei Adrienn – súlylökés – 11,78m

VII. Kovács Kristóf – súlylökés – 14,51m

VIII. Csintalan Dániel – súlylökés – 13,84m

VIII. Kovács Janka – súlylökés – 10,85m PB