Atlétikai Magyar Csapatbajnokság Döntő

A szezon egyik legjobban várt hazai versenyére került sor szeptember 11-12-én Székesfehérváron. Az Atlétikai Magyar Csapatbajnokság Döntőjét ezúttal is két elődöntő (Kelet, Nyugat) előzte meg, ahonnan a legjobb 6-6 csapat jutott a fináléba.  A GEAC – Ikarus BSE közös csapata magabiztosan jutott a döntőbe, mint a 2020-as kiírás győztese, de azt tudtuk, hogy talán minden korábbinál szorosabb lesz a verseny.

Versenyzőink alaposan kivették részüket a pontokért folytatott hajszában, miközben nyolc alkalommal végeztek az első háromban, sőt a férfiak győztes 4X100m-es váltójában is három atlétánk – Pap Márk, Polyák Zoltán és Tano Leonardo szerepelt. A hölgyek között győztes 4X400m-es váltóban is volt egy emberünk, Rapai Fanni személyében.

A négy második helyen Pap Márk (100m), Tano Leonardo (110m gátfutás), Kovács László (súlylökés), és Molnár Léda (5000m) osztozott. Márk hosszabb kihagyás után versenyzett ismét és teljesített nagyszerűen. Leonardo újfent stabil, jó teljesítménnyel rukkolt elő, Laci „hozta” a tőle remélt pontmennyiséget és az ugyancsak sérülésből visszatérő Léda is remekül teljesített.

A képzeletbeli dobogóra további három atlétánk állhatott fel. Horváth Csaba (magasugrás) szintén hosszú kihagyás után először állt rajthoz és azonnal jó formát futatott, Kéri Tamás (rúdugrás) megint fel tudta szívni magát a fontos versenyre, hasonlóan Rab Attilához (gerelyhajítás).

Társegyesületünk legkiemelkedőbb versenyzője Nádházi Evelin volt, aki győzött 400m-en, negyedik lett 200m-en és ő volt a győztes 4X400m-es váltó befutó embere.

A pontverseny állása versenyszámról-versenyszámra változott és a 4X400m-ek utolsó futamáig kellett várnunk, hogy biztosat mondhassunk.

A végelszámolásnál a GEAC-Ikarus csapata ezúttal 1,5 ponttal lemaradt a dobogóról és a még mindig szép eredménynek számító IV. helyen végzett.

Szakmai stáb: Ifj. Tomhauser István, Kőrös András, Kovács Gyula, Etédi Endre, Csoma Ferenc, Id. Tomhauser István, Csúr Attila, Budai Tamás.

Eredményeink:

I. Pap Márk, Polyák Zoltán, Tano Leonardo – 4X100m – 41,42s

I. Rapai Fanni – 4X400m – 3:43,94s

II. Pap Márk – 100m – 10,69s

II. Tano Leonardo – 110m gátfutás – 14,34s

II. Kovács László – súlylökés – 17,08m

II. Molnár Léda – 5000m – 17:56,49s

III. Horváth Csaba – magasugrás – 2,12m

III. Kéri Tamás – rúdugrás – 4,90m

III. Rab Attila – gerelyhajítás – 65,83m

IV. Detrik Balázs – súlylökés – 16,68s

IV. Gulyás Tamás – gerelyhajítás – 65,05m

IV. Molnár Csaba – 4X400m – 3:17,54s

VI. Bencsik Ádám – 400m gátfutás – 55,63s

VI. Rapai Fanni – 400m – 57,55s

VIII. Molnár Csaba – 400m gátfutás – 55,84s

IX. K. Nagy Tamás – 800m – 1:53,38s

IX. Bencsik Ádám, K. Nagy Tamás, Baranyai Kristóf, Kovács Marcell – 4X400m – 3:24,44s

XI. Sós Barnabás – 1500m – 4:10,40s

XI. Baranyai Kristóf – 400m gátfutás – 56,65s 

XII. Göblyös Csenge – 100m – 12,58s