Az U23-as és az U20-as korosztályt ezúttal Miskolc látta vendégül, hogy az indulók eldöntsék az idei szabadtéri bajnoki címeket. Az időjárásra különösebb panasz nem lehetett; szombaton nyári meleg, vasárnap inkább kellemes, tavaszias időben versenyezhettek az atléták. Ezúttal a szél is inkább támogatta a jó eredmények születését, mintsem akadályozta volna azt.
A 2020-ban szerzett kilenc érmet is sikerült szakosztályi szinten felülmúlnunk. A két nap alatt tíz alkalommal szólítottak ikaruszos atlétát eredményhirdetéshez.
U23-as korosztály:
Tano Leonardo kiváló futással került 110m gáton döntőbe, ahol szintén rendkívül domináns teljesítményt nyújtott, majd’ egy másodperccel megelőzve legközelebbi riválisát.
Hasonlóan magabiztosan mozgott Molnár Léda a hölgyek 5000m-es versenyében. Kontroll alatt tartva a versenyt, fölényesen, idei legjobb teljesítményével diadalmaskodott.
Kovács László ezúttal is a férfi súlylökés egyik esélyese volt, azonban riválisa ez alkalommal jobb napot fogott ki. Laci ezüstérmét azonban senki sem fenyegette, így azt magabiztosan zsebelte be.
Újabb jó versenyen van túl Bácskai Bence, aki esetében dobogóban reménykedtünk a férfiak 5000m-es versenyében. Bence hozta is ezt a kiváló eredményt, idei legjobbjával lett harmadik.
Ebben a korosztályban két gerelyhajítónknak jutott főszerep. Somodi Bálint láthatóan összekapta magát, és dobásról-dobásra javított. Új egyéni csúcs mellett egy szép bronzérem is lett a jutalma.
Forsthoffer Réka évek óta rendszeres top3-ban végző versenyzőnk, ami a korosztályos bajnokságokat illeti. Ezúttal sokáig a negyedik helyen állt, majd az utolsó lehetőségével „feldobta magát” a dobogóra.
A juniorok (U20) mezőnyében további sikeres szerepléseket találunk. Gálpál Zsombor súlylökésben egyéni csúccsal fejezte be a versenyt, ami szép ezüstéremre volt elég. Neki a hétvégi összetett bajnokság lesz az idény másik igazán fontos versenye.
Megyeri Dávid jó formában érkezett a férfiak gerelyhajító csatájába, ahol a három dobogós helyre legalább öten-hatan pályáztak. Ezekben a helyzetekben a pillanatnyi forma és talán méginkább a mentális képességek döntenek. Dávid ebből is jelesre vizsgázott, remek ezüstérmet szerezve.
Ebben a korosztályban két további bronzéremnek örülhettünk. Sós Barnabás 1500m-en futott igazán jó versenyt és lett harmadik, Polyák Zoltán pedig ismét bizonyította, hogy „rövidgáton” (110m gát) ott van korosztálya legszűkebb elitjében. Akik előtte végeztek ráadásul egy évvel idősebbek is nála.
Eredményeink:
U23
I. Tano Leonardo – 110m gát – 14,11s =PB (e.f.: 14,24s) (edző: Ifj. Tomhauser István)
I. Molnár Léda – 5000m – 17:15,70s (edző: Csoma Ferenc)
II. Kovács László – súly – 17,64m (edző: Kovács Gyula)
III. Bácskai Bence – 5000m – 15:05,77s (edző: Csoma Ferenc)
III. Somodi Bálint – gerely – 52,03m PB (edző: Kovács Gyula)
III. Forsthoffer Réka – gerely – 41,74m (edző: Kőrös András)
IV. Bencsik Ádám – 400m gát – 56,45s
IV. Göblyös Csenge – 100m – 12,29s (e.f.: 12,31s)
IV. Brandl Lilla – kalapács – 49,66m
U20
II. Gálpál Zsombor – súly – 15,06m PB (edző: Körös András)
II. Megyeri Dávid – gerely – 57,87m (edző: Kovács Gyula)
III. Sós Barnabás – 1500m – 4:02, 57s (edző: Csoma Ferenc)
III. Polyák Zoltán – 110m gát – 14,31s (e.f.: 14,35s) (edző: Ifj. Tomhauser István)
IV. Gálpál Zsombor – 110m gát – 15,29s (e.f.: 15,05s PB)
IV. Nagy Zsombor – gerely – 55,43m PB
IV. Zánkai Zsófia – magas – 1,55m
VI. Krámer Péter – rúd – 3,60m
VI. Gálpál Zsombor – diszkosz – 41,13m
VI. Dobi Larina – 400m gát – 1:04,95s
VII. Gálpál Zsófia – gerely – 35,42m
IX. Tóth Lilla – gerely – 32,15m
IX. Vajda Virág – 400m – 58,59s
Szécsényi Anna – 200m – 27,13s