Érmes búcsú a fedettpályától

A fedettpályás szezont az U16-os és az U14-es korosztály összetett bajnoksága zárta. A versenyek egy részét a BOK csarnokban, néhányat pedig a Lantos Mihály Sportközpont folyosóján tartottak meg. Erre az évre átalakult a két korosztály versenyeztetési rendszere, ami a fiatalabb korosztályban több, nagy változást is hozott magával. Ettől az évtől bajnoki címet csak összetett versenyszámban – az ő estükben négypróbában – hirdetnek egyéni bajnokot.

A változás pontos bejelentése januárban esett meg, így nem sok idő maradt a felkészülésre. Nevezéseknél jelentős különbség mutatkozott a kidolgozott „A”, „B” és „C” variációkra jelentkezők létszáma között. Némely esetben 8-10, míg más esetben 90 indulóval találkozhattunk.

A változásokhoz remekül alkalmazkodott Szécsi Móric, aki a fiúk „B”-jelű variációjában indult. Valamennyi versenyszámában remekül teljesített. A napot 60m-rel kezdte, amit magasugrás, súlylökés és végül 1000m követett. Ez utóbbi versenyszámra is maradt még ereje. Kiegyensúlyozott versenyzésének bronzérem lett a jutalma.

A két nap végén elmondható, hogy annak ellenére, hogy indulóinknak ez volt az első országos bajnoksága és idén nem igazán nyílt lehetőség számukra versenyezni, valamennyi rajthozállónk remekül, bátran teljesített.

 

Eredmények, U14:

Fiú négypróba „B”

III. Szécsi Móric – 1706p (60m – 8,49s, magas – 1,44m, súly – 9,01m, 1000m – 3:16,86s)                (edző: Soltész Renáta)

VII. Hechst Bence – 1470p (60m – 8,64s, magas – 1,32m, súly – 6,38m, 1000m – 3:12,34s)

VIII. Grnák Károly – 1444p (60m – 8,56s, magas – 1,35m, súly – 9,02m, 1000m – 3:40,00s)

 

Leány négypróba „A” 

VII. Hargittai Zsófia – 1919p (60m – 8,63s, súly – 6,99m, távol – 4,79m, 300m – 45,32s)

Amler Gréta – 1604p (60m – 8,81s, súly – 6,46m, távol – 4,51m, 300m – 48,47s)

Keller Kincső – 1557p (60m – 8,91s, súly – 6,72, távol – 3,90m, 300m – 46,47s)

Molnár Zita – 1456p (60m – 9,13s, súly – 7,37m, távol – 3,95m, 300m – 48,70s)

Szilágyi Veronika – 1311p (60m – 8,98, súly – 5,32m, távol – 3,66m, 300m – 48,36s)

 

Leány négypróba „C”

V. Szekér Jácinta – 1245p (60m – 9,25s, ötösugrás – 10,16m, súly – 6,93m, rúd – 2,40m)