16071 nap telt el azóta, a Tiszán, Szegednél 1152.5 milliárd köbméter, Budapestnél, a Dunán pedig 3263.1 milliárd köbméter víz folyt át. Magyarország mai területén 508 baba látott világot azon a jeles napon, világszerte pedig 371000 csecsemő született aznap. S hogy rátegyünk egy lapáttal: ha az akkor született gyermek haját sohasem vágták volna le, akkor hozzávetőleg hat méter hosszú lenne, hosszabb – hogy kössük végre az atlétikához is… –, mint amit egy serdülő távolugrásban meg tud ugrani…
No, de konkretizáljuk: 1976. szeptember 21.
Akkor, 44 évvel ezelőtt egy Tomhauser István névre hallgató fiatalember edzést tartott a Bátony utcában.
Az elsőt.
A néha Ikarus-gyár dokumentációs osztályán dolgozó egykori atléta addig-addig morfondírozott, mígnem a vezérigazgatójának irodájában találta magát, előadta ötletét, s miután zöld lámpát kapott (konkrétabban harcolt ki magának), megszületett az Ikarus BSE atlétika szakosztálya.
Az első tréningre a maga által készített, az iskolákba kiragasztott plakátoknak hála rögvest 48 gyermeket tudott lecsalni. Naná, hogy ott ragadtak. Ott ragadtak, pedig hol voltak azok a körülmények, amelyeket ma tapasztalhatunk a pályán… A vezetőedző feleségével és nagyfiával ugyan mindent megpróbált, hetekig gazolt a területen, kapálta a salakos futópályát, ideális állapotokról azonban még finoman fogalmazva sem beszélgettünk.
De szívvel-lélekkel csinálták.
A történet életképesnek bizonyult. Természetesen voltak viharok, voltak nehéz pillanatok, voltak iszonyatos szenvedések, miképpen az ország, az egyértelműen versenyképes klub is nehéz pillanatokat élt meg. A privatizáció után speciel annyira, hogy kis híján romba dőlt minden. De jöttek a szülők, jöttek a gyerekek, jöttek azok az emberek, akik nem hagyták, nem hagyhatták elveszni azt, ami oly sokaknak a szívéhez nőtt. A Polgármesteri Hivatal előtt tiltakoztak, hogy az önkormányzat tegyen lépéseket a klub megmentéséért. Lehetett ennek nemet mondani? A sporttelep kétharmados megvásárlásának hála az atléták, és a labdarúgók (merthogy már ez a szív is dobogott az egyesületben) is maradhattak. Nem ment minden könnyen, de már egyértelmű volt, utat tör magának az, aminek utat kell törnie.
Az évek teltek, az idők változtak, az egyesület kinőtte magát.
Az egykori gaztenger helyén az áldozatos munkának köszönhetően nyolcsávos rekortánpálya és több műfüves, villanyvilágítású futballpálya díszeleg. Lelátó, kulturált öltözők, beltéri futópálya, parkoló. Hála az önkormányzatnak, és hála egy olyan vállalkozónak, aki sokat tett azért, hogy ez a család méltó körülmények között élhessen. Gattyán György maga is a klubban atletizált. Maga is gyönyörű pillanatokat élt meg az egyesületben. Maga is tanult, rengeteget tanult itt. Amint lehetősége volt, igyekezett visszaadni abból, amit kapott.
Egy család már csak ilyen.
Idősebb Tomhauser István, a kerület Díszpolgára, a mai napig aktív (elég csak a hétvégi újonc- és serdülőn készített fotóra nézni), eredményes szakember negyvennégy év távlatában is méltán büszke rá.
1976. szeptember 21., hogy a kezdeti számtengernél maradjunk: az első edzés óta egy egészséges embernek 1620 milliószor dobbant a szíve.
Hogy neki az összesben benne van az Ikarus, ne legyenek kétségeink…
