Egy héttel a sikeres (17 éremmel zárult) ifjúsági bajnokságot követően a Lantos Mihály Sportközpontban a Junior és az Ifjúsági liga döntőre került sor. Az előzmények ismeretében újabb sikeres két napban reménykedtünk.
A juniorok versenyében Pap Márk három versenyszámban is egyéni csúcsot teljesített. Szombaton magabiztosan győzött 100m-en, majd röviddel később óriási csatában, éppen csak lemaradt az aranyéremről 110m-es gátfutásban. Vasárnap, bár saját elmondása szerint kissé fáradtnak érezte magát 200m-en versenyzett parádésan és a táv második felében már kétség sem férhetett az újabb győzelméhez.
Merényi Panna hasonlóan fölényes győzelmet aratott, mint a junior bajnokságon. A különbséget most az jelentette, hogy szinte végig egyedül futva diktálta a tempót, 20 másodperccel megelőzve a második helyezettet.
Hatalmas egyéni csúcsot futott 400m gáton Szécsényi Anna. Az 1,5 másodperces javítás „magával hozott” egy dobógót is, mégpedig annak a második fokát.
Ifjúságiak:
Lemásolta egy héttel korábbi produkcióját Pálvölgyi Levente. 2000m akadályon és 3000m síkon hasonló forgatókönyv szerint gyűjtötte be a liga győzelmet, mint Debrecenben az ifjúsági bajnokságon, ráadásul 3000m-en új egyéni csúcsot futott.
Strényi Gábor is duplázni tudott. Ez alkalommal sem súlylökésben, sem diszkoszvetésben nem talált legyőzőre. Mindkét számban összeszedett versenyzéssel zsebelte be a győzelmet, amihez előbbi számban egyéni csúcs is társult. Súlylökésben egy ember tartotta vele a lépést, mégpedig edzéstársa, Gálpál Zsombor, aki újabb, - ezúttal ezüsttel – gyarapította éremkollekcióját.
A két érmet Dobi Larina ezúttal is „szállította”. 400m-en azonban egyéni csúcsának köszönhetően egy hellyel előrébb végzett, mint Debrecenben. Ez a javítás pedig máris a aranyérmet jelentett. 200m-en ezúttal bronzérmet akasztottak a nyakába.
Baranyai Kristófnak sikerült a visszavágás. Egy hete a nagy egyéni csúcsa már ezüstérmet eredményezett, az újabb előrelépés azonban már a liga győzelmet jelentette a férfiak 400m-es gátfutásában. Ebben a versenyszámban Molnár Csaba lett a harmadik, aki szintén jelentőset javított legjobbján és csak kicsivel maradt el a második helyezettől.
Sikeres napot zárt Guth Mátyás is, aki magasugrásban cserélte a korábbi ezüstérmét aranyra, miközben csupán öt centiméterrel maradt el egyéni csúcsától.
Vajda Virág is a duplázók táborát erősítette. Szombaton 400m-en faragott idei legjobbján, amivel máris bronzérmet szerzett. Vasárnap 400m gátfutásban bő másodpercet csippentett le egyéni csúcsából, ami újabb szép harmadik helyet jelentett.
A férfiak rúdugrása is két érmet hozott. A helyezésekben a fiúk másolták az ifjúsági bajnokságot. A második helyet Bánházi Botond, a harmadikat Horváth Barna szerezte meg. Előbbi stabil versenyzéssel, utóbbi új egyéni csúccsal mutatta jó formáját, mindössze 10cm-rel lemaradva edzéstársától.
Az utolsó méterekig szoros, látványos csatát hozott a 110m-es gátfutás liga döntője, ahol Polyák Zoltán ezúttal szép ezüstérmet nyert.
„Ha egy üzlet beindul”, mondhatná Gálpál Zsófia, aki a debreceni bronzérmes produkcióját ismételte meg gerelyhajításban és lett harmadik.
Juniorok:
I. Pap Márk – 100m – 10,60s PB (edző: Ifj. Tomhauser István)
I. Pap Márk – 200m – 21,28s PB
I. Merényi Panna – 5000m – 18:23,18s (edző: Id. Tomhauser István)
II. Pap Márk – 110m gát – 14,10s PB
II. Szécsényi Anna – 400m gát - 1:03,93s PB
IV. Nagy Zsombor – 53,20m
IV. Szécsényi Anna – 400m – 58,77s PB
VII. Somodi Bálint – 49,70m PB
Ifjúságiak
I. Pálvölgyi Levente – 3000m – 8:52,04s PB (edző: Id. Tomhauser István)
I. Baranyai Kristóf – 400m gát – 54,55s PB (edző: Budai Tamás)
I. Pálvölgyi Levente – 2000m akadály – 6:08,31s
I. Guth Mátyás – magas – 1,95m (edző: Lőrincz Milán)
I. Strényi Gábor – súly – 17,21m PB (edző: Kőrös András és Páli Viktor)
I. Strényi Gábor – diszkosz – 51,72m
I. Dobi Larina – 400m – 57,86s PB (edző: Budai Tamás)
II. Polyák Zoltán – 110m gát – 14,16s (edző: Ifj. Tomhauser István)
II. Bánházi Botond – rúd – 4,41m (edző: Lőrincz Milán)
II. Gálpál Zsombor – súly – 15,95m (edző: Kőrös András és Páli Viktor)
III. Molnár Csaba – 400m gát – 55,13s PB (edző: Budai Tamás)
III. Horváth Barna Botond – rúd – 4,31m PB (edző: Lőrincz Milán)
III. Dobi Larina – 200m – 25,69s
III. Vajda Virág – 400m – 59,31s (edző: Budai Tamás)
III. Vajda Virág – 400m gát – 1:05,99s PB
III. Gálpál Zsófia – gerely – 40,92m
IV. Gálpál Zsombor – 110m gát – 14,57s
IV. Gálpál Zsombor – gerely – 60,00m
IV. Gajdos Dominika – 400m gát – 1:06,25s
V. Lukonics Máté – 2000m akadály – 6:43,62s
V. Megyeri Dávid – gerely – 58,85m
V. Kiss Kiara – rúd – 3,11m =PB
VI. Molnár Csaba – 400m – 51,57s PB
VI. Széplaki Balázs – magas – 1,70m
VI. Vajda Gábor – rúd – 3,61m
VII. Rubint Péter – rúd – 3,41m PB
VII. Gálpál Zsófia – súly – 10,66s