A hosszúra nyúlt tavaszi felkészülést követően leghamarabb dobócsoportunk szállt vissza az atlétika ringjébe. Érdekesség, hogy a versenyek felfüggesztése előtt egy dobóversennyel búcsúztunk, a kihagyást követően szintén ennek a szakágnak a versenyeivel folytatódhatott az idény.
Mindenkiről elmondható, hogy rendkívüli mód várta, illetve várja, hogy ismét próbára tegye, mire is képes a hosszúra nyúlt kihagyást követően.
Az első nekifutások elég jól sikerültek. Az utánpótlás korú Kovács László két alkalommal is megjavította egyéni csúcsát férfi súlylökésben, míg Szentesen a serdülő fiúk foglalták el a dobogó első három helyét ebben a versenyszámban (Barta Zoltán, Kovács Kristóf, Csintalan Dániel sorrendben), miközben ők is eddigi legjobbjukkal fejezték be a versenyt. Ugyanebben a korosztályban a lányok között Kovács Janka bronzérmes lett, Baglyas Kíra pedig megnyerte az újoncok súlylökő versenyszámát.
A következő, - Gödöllőn rendezett - valamennyi korosztály számára lehetőséget biztosító gerelyhajító viadalon egyéni csúcsok, remek eredmények születtek.
Kovács Noel 3 méterrel repítette messzebbre a szert, mint korábban bármikor és ezzel a második legjobb férfi eredménnyel büszkélkedhet ebben az évben.
Eredményeink a gödöllői gerelyhajító versenyen:
Felnőttek:
II. Kovács Noel – 71,59m PB
Juniorok:
IV. Nagy Zsombor – 51,57m PB
VI. Somodi Bálint – 43,99m
Ifjúsági
II. Megyeri Dávid – 57,92m PB
VI. Tóth Lilla – 34,13m
Indulóink edzője: Kovács Gyula
A továbbiakban már nem lesz megállás. Gyakorlatilag novemberig minden hétvégén lesz valamilyen hazai verseny. Természetesen az Ikarus BSE is házigazdája lesz ezek közül néhánynak, közöttük a Budapest Open nemzetközi versenynek is.