Magyarország Csapatbajnoksága 2019

A keleti és nyugati elődöntőkből bejutott 6-6 csapat csatázott szeptember 7-én és 8-án a székesfehérvári Bregyó közben Magyarország Csapatbajnokságának döntőjében. Az egész szezont tekintve, talán ezt a versenyt előzi meg a legnagyobb várakozás és találgatás.
Ezért is könyvelhetjük el a megszerzett második helyet az év egyik legnagyobb sikereként. Tovább emeli az eredmény értékét, hogy a csapat „legerősebb” embere, Gyürkés Viktória nem is állhatott rajthoz, mert épp Minszkbe utazott, ahol 3000m akadályon indul az Európa vs. USA atlétika gálán. Ezúton is drukkolunk Neki, valamint köszönjük a társ egyesület GEAC megértését ebben az esetben.

De nézzük a részleteket és az eseményeket!

A szabályok értelmében egy csapat (melyet egy vagy két egyesület atlétái alkothatnak) 50 rajhellyel gazdálkodhat, amelyekből a legjobb 40 eredmény számít a pontversenybe.
Az elmúlt évekkel megegyezően szakosztályunk ezúttal is a Gödöllői Egyetemi Atlétika Clubbal alkotott egy egységet. Az együttműködés sikeres múltra tekint vissza. Az idei szezont megelőző öt alkalomból négyszer is dobogós pozícióban végzett a csapat.

Az elődöntőn való sikeres szereplés (II. hely) ismét bizakodásra adott okot, de néhány hiányzónk és a rivális csapatok érezhető erőssége óvatosságra adott okot. Mégis, kimondva, kimondatlanul a cél mégis csak a dobogós helyek egyikének megszerzése volt.
A szerepléshez minden indulónk hozzátette a magáét, úgy hogy közülük heten is csupán ifjúsági korosztályúak (16-17évesek) voltak, mégis megállták a helyüket a felnőttek mezőnyében.

Horváth Csaba már felnőtt versenyzőnk, akinek az őszi formája egyre jobb lett, és ez alkalommal minden a helyére is került, ami elegendő is volt a férfiak magasugró versenyének megnyeréséhez.

Bencsik Ádámtól is jó teljesítményt, sok pontot reméltünk. Ő is „hozta”, amire számítottunk. Magabiztosan érkezett célba 400m-es gátfutásban a msáodik helyen, és mintegy „kirándulásként” negyedik lett 110m gáton. A két produktummal összesen húsz ponttal gazdagította csapatunkat.

Nagyszerűen futott Rapai Fanni és Dobi Larina a hölgyek 4X400m-es váltójában. Fanni hajszálnyi előnnyel vette át a stafétát Répási Petrától, a GEAC versenyzőjétől. A táv közepén ugyan megelőzték, de rutinos „négyszázasként” tudta, hogy a verseny nem ott fog eldőlni. A célegyenesbe fordulva visszavette a pozícióját és négy – öt méteres előnnyel adta át a botot Larinának aki az első 200 méteren tovább növelte előnyét, majd a célegyenesben is rátett egy lapáttal, és így váltott a befutó Nádházy Evelinnel (GEAC), aki még ehhez képest is távolodott a mezőnytől és jelentős előnnyel hozta be a váltót az első helyen.

Rab Attila mondhatni dobásról dobásra javított gerelyhajításban, egészen az utolsó sorozatig, ahol még bő kétméterrel repítette messzebbre a szert, mint azt megelőzően. Ez a kiváló versenyzés idei legjobb teljesítményéhez és egy második helyhez vezetett.

Kéri Tamás esetében is nagyon bíztunk a jó szereplésben, és az ezzel járó pontokban. Nem is kellett csalatkoznunk. Tamás magabiztos versenyzéssel zsebelte be a második helyet.

A férfiak 4X100m-es váltójának első két emberét is mi szolgáltattuk. Pap Márk nagyszerű első száz méter után az első helyen váltotta edzéstársát, Polyák Zoltán, aki remek futást követően továbbította a botot, mely végül az előkelő második helyen ért célba.

Fischer Márk alaposan ráijesztett a férfiak súlylökő mezőnyére, miután remek első kísérlettel azonnal az élre állt és ezt a pozíciót az utolsó sorozatig meg tudta őrizni, ott sajnos egy helyezést lentebb csúszott, de a második hely így is kiváló teljesítmény.

Tano Leonardo kisebb kihagyás után tért vissza, és összeszedett, jó versenyzéssel ezüstérmes pozícióban robogott be 110m gáton.

Horváth Dóra kétséget sem hagyott afelől, hogy 400m gáton megszerzi a harmadik helyet, csakúgy, mint az egyéni bajnokságon és a liga döntőn. Erős kezdés után, őrizve előnyét érkezett célba, idei legjobbjától kevéssel elmaradva.

A dobogós helyen célbaérkezők mellett mindenkiről elmondható, hogy legalább hozta azt, amit elvártunk tőle. Ezeknek a kiegyensúlyozott teljesítményeknek nagyban köszönhető, hogy a hétvége során a csapat szinte minvégig dobogós helyen tartózkodott. A végelszámolás rendkívül szorosnak ígérkezett, miközben a dobogóra és győzelemre esélyes csapatok száma egyre csökkent. Végül az Ikarus – GEAC csapatnak az ezüstérmet sikerült megszerezni, csupán hét ponttal lemaradva a végső győztes mögött.

Erdményeink:

I. Horváth Csaba – magas – 2,12m (edző: Kőrös András)
I. Rapai Fanni, Dobi Larina – 4X400m – 3:48,49s (edző: Ifj. Tomhauser István, Budai Tamás)
II. Rab Attila – gerely – 71,43m (edző: Kőrös András)
II. Kéri Tamás – rúd – 4,90m (edző: Etédi Endre)
II. Pap Márk, Polyák Zoltán – 4X100m – 42,02s (edző: Ifj. Tomhauser István)
II. Fischer Márk – súly – 16,42m (edző: (edző: Eperjesi László)
II. Bencsik Ádám – 400m gát – 54,83s (edző: Budai Tamás)
II. Tano Leonardo – 110m gát – 15,17s (edző: Ifj. Tomhauser István)
III. Horváth Dóra – 400m gát – 1:01,45s (edző: Id. Tomhauser István)
IV. Detrik Balázs – súly – 16,08m
IV. Merényi Panna – 5000m – 17:41,60s PB
IV. Bencsik Ádám – 110m gát – 15,62s
V. Kovács Noel – gerely – 64,50m
V. Dénes Ervin – 3000m akadály – 9:32,00s
VI. Rapai Fanni – 400m – 58,23s
VI. Kovács László – súly – 15,91m
VI. Gajdos Dominika- 800m – 2:21,85s
VI. Dénes Ervin – félmaraton – 1:13,13s
VII. Szatló Nóra – súly – 12,39m
VIII. Dénes Mátyás – 3000m akadály – 9:52,71s
IX. Dobi Larina – 400m – 59,62s
IX. Jákfalvi Blanka – gerely – 44,24m
IX. Fróna Hanna – rúd – 3,15m
XII. Hullán Zsófia – rúd – 2,80m