Sok induló, érmek - Fedett pályás Serdülő OB

Február 2-3-án a Serdülő (14-15 éves) korosztály tagjai küzdhettek meg a fedett pályás bajnoki címekért a BOK csarnokban. Az indulók létszámát tekintve még a múlt hetit is alaposan felülmúlta. Itt már több versenyszámban is túllépte az ötven főt.
Mindez szakosztályunkban negyvennégy rajthozállást jelentett. Ezekből számos döntős helyezés, valamint három érem is született.

Horváth Barnáé lett a legfényesebb ezek közül, aki a 320 és a 330cm-t is harmadikra teljesítette, ami remek versenyzői képességekre utal. Végül a győztessel azonos eredménnyel második lett.
Edzője: Lőrincz Milán

Strényi Gábor a súlylökés versenyszáma közben négyszer is javított az eredményén, aminek jutalma egy szép bronzérem lett. Az ő edzéseit Kőrös András irányítja.

A nap végére maradt még egy érem. A 4X200m-es fiú váltó - Takács Gergő, Csúr Balázs, Monár Csaba, Diószegi Ákos összeállításban - kiegyensúlyozott teljesítményekkel szerzett ugyancsak bronzérmet. (A csapat edzői: Ifj. Tomhauser István és Budai Tamás).

A verseny keretein belül felnőttek és ifjúsági korúak is versenyezhettek, egyfajta felkészülésként a további fedett pályás bajnokságokra.

Eredményeink: (PB: egyéni csúcs)
Serdülő fiúk
II. Horváth Barna - rúd - 3,30m
III. Strényi Gábor - súly - 15,75m PB
III. Takács Gergő, Csúr Balázs, Molnár Csaba, Diószegi Ákos - 4X200m - 1:39,82s
IV. Pálvölgyi Levente - 1500m - 4:36,78s PB
IV. Vajda Gábor - rúd - 3,10m PB
V. Takács Gergő - 60m gát - 8,89s (i.e.f.: 8,86s PB)
VI. Bodorovszky László - 2,90m PB
VI. Horváth Barna - távol - 5,70m PB
VII. Csúr Balázs - 300m - 39,30s PB
VII. Molnár Csaba - 60m gát - 9,23s (i.e.f.: 9,15s PB)
VII. Barta Zoltán - súly - 14,02m
IX. Klenovszki Benedek - távol - 5,30m PB
IX. Csintalan Dániel - súly - 12,37m
XII. Szalay Botond - 60m gát - 10,38s (i.e.f.:9,80s PB)
XII. Kőszegváry Balázs - távol - 5,23m PB
Diószegi Ákos - 60m B döntő - 7,72s =PB (i.e.f.: 7,72s PB)
Klenovszki Benedek - 60m - 8,03s PB
Strényi Gábor - 60m - 8,32s PB
Dósa Axel - 60m - 8,52s PB
Molnár Csaba - 300m - 40,08s PB
Szabó Zsombor - 300m - 43,52s PB
Dósa Axel - 60m gát - 10,50s - (i.e.f.: 10,41s)
Szabó Zsombor - 60m gát - 10,74s PB (i.e.f.:12,12s PB)
Kovács Kristóf - súly - 10,14m

Serdülő lányok:
VIII. Kovács Vanda - rúd - 2,70m =PB
XII. Kovács Luca - rúd - 2,50m =PB
XII. Katona Menta, Kovács Rita, Molnár Eszter, Szabados Kamilla - 4X200m - 1:54,30s
Szabados Kamilla - 60m - 8,46s PB
Zele Boglárka - 60m - 8,59s PB
Csighy Alexandra - 60m - 8,87s PB
Bánhalmi Anna - 60m - 8,95s
Veszprémi Rebeka - 60m - 8,99s PB
Katona Menta - 300m - 46,31s PB
Kovács Rita - 300m - 47,36s PB
Dobos Kamilla - 300m - 47,73s PB
Szabó Dóra - 300m - 48,40s PB
Kovács Janka - 800m - 2:37,06s PB
Dobos Kamilla - 800m - 2:38,33s PB
Kovács Luca - 800m - 2:39,80s PB
Szilágyi Luca - 800m - 2:40,48s PB
Szabó Dóra - 800m - 2:44,18s PB
Szabados Kamilla - 60m gát - 9,94s PB
Kőszegváry Lili - rúd - 2,20m
Kovács Janka - ötös - 13,74m PB

Nyílt verseny eredményei:
I. Detrik Balázs - súly - 16,90m
II. Kovács László - súly - 16,26m PB
II. Tano Leonardo - 60m gát - 8,40s (i.e.f.: 8,33s)
IV. Kéri Tamás - rúd - 4,70m
VI. Fischer Márk - súly - 14,79m
VI. Fróna Hanna - rúd - 3,30m =PB
IX. Szeiffert András - 400m - 51,76s
IX. Dénes Mátyás - 1500m - 4:07,35s PB
IX. Holló Henrik - súly - 13,29m
Bencsik Ádám - 60m - 7,38s PB

Ifjúságiak:
III. Polyák Zoltán - 60m gát - 8,49s PB (i.e.f.: 8,59s PB)