Új kolléga a szakosztálynál - Balkó Henriette

Átadni az érzést - Balkó Henriette

Kora gyermekkoromtól kezdve kötődöm a spothoz: óvódás koromtól szertornáztam, majd általános iskola felső tagozatában versenyszerűen kezdtem el kajakozni. A versenysportot érettségi előtt fejeztem be, hogy a továbbtanulásra koncentráljak. Legjobb eredményeim csapathajóban születtek: Budapest bajnokság I. hely, Magyar bajnokság II. hely.

Tanulmányaimat a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Biológia-Testnevelés szakán folytattam. Tanári pályafutásomat a kerületi Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban kezdtem, ahol jelenleg is tanítok.

Az atlétika megszeretését, és a sportággal kapcsolatos komolyabb ismereteimet – a kezdetektől fogva – kollegámtól, ifj. Tomhauser Istvántól kaptam. Megfogott a diákolimpiák jó hangulata, a gyerekek öröme, amikor a dobogóra állhattak, valamint a közös siker élménye. Harmadik éve vezetem a helyi kölyökatlétika foglalkozásokat. Az iskola struktúrájából adódóan minden korosztállyal találkozom, a 6 évesektől a 20 évesekig.

Második éve ismerkedem a jógával is. Távolabbi célom egy jóga oktatói képzésen való részvétel, amelyet később, amikor már komolyabb tudásra tettem szert, beépíthetek akár az iskolai testnevelésbe, akár az atlétikába. A meditatív-relaxációs részt a sportolók mentális felkészítésére, a jóga mozgásanyagát pedig a nyújtásokra, lazításokra.

Motivál a gyerekekkel való foglalkozás, hogy megismertessük velük az atlétika alapmozgásait. A tehetségesebbeket igyekszünk feljebb juttatni, hiszen sokszínű egy ilyen gyermekcsoport, vannak jó és kevésbé jó adottságú gyermekek. Egy része a feladatnak a kiválasztás is. De legalább ennyire fontos, hogy minden edzésre igyekvő gyermek jó helyen, jó környezetben örömét lelje, abban, amit csinál, nem otthon ül, és számítógépezik, hanem jó levegőn sportol, méghozzá a saját korosztályával együtt. Nem csupán olimpikonok nevelése a cél, sokkal inkább az egészség kerül a fókuszba. Az én életemben is meghatározó, amit a sporttól kaptam, kapok a mai napig, ezt az élményt, ezt az érzést szeretném átadni nekik. A sport mind fizikailag, mind érzelmileg, mind szellemileg sokat ad, minden mindennel összefügg – ha ezt az életfelfogást sikerül megismertetni velük, akkor mondhatjuk, hogy jól dolgozunk. A küzdés, az akaraterő felismerése egész életében elkíséri az embert.

Melkvi Lilivel két éve kerültem szorosabb kapcsolatba, amióta iskolánkban dolgozik. Kedvessége, gyermekszeretete, a jó hangulatban zajló edzésmunka és egy váratlan lehetőség hozott le az Ikarus Atlétikai Centrumba, ahol edzőként az U13-as csoportot visszük együtt.