Minden éremből egy az Újonc fedettpályás bajnokságon

Első alaklommal rendezték külön időpontban a tizenhárom évesek (újoncok) fedettpályás bajnokságát a serdülőkétől. Erre a megnövekedett létszámok miatt volt szükség, és látva a nevezőket ez jó döntésnek bizonyult. Volt olyan versenyszám, ahol hatvan fölött volt a rajthoz állók száma. A rendezvénynek, a korábbiakhoz hasonlóan a BOK csarnok volt a helyszíne, amely felújításon esett át a tél folyamán, új borítást kapva.

A verseny az időrendnek megfelelően pontosan zajlott. Ennek a korosztálynak ez volt az első országos bajnoksága, így érdekes volt látni, hogy a fiatalok miként birkóznak meg a feladattal. Összességében elmondható, hogy jól teljesítettek.

A legfényesebb éremmel a leány 4X200m-es váltó térhetett haza. A Szabados Kamilla, Kovács Rita, Zele Boglárka, Göndör Natasa alkotta kvartett egészen kiegyensúlyozott futással szerezte meg a bajnoki címet. A csapat edzői: Soltész Renáta, Ifj. Tomhauser István és Budai Tamás.

Bodorovszky László összeszedett, biztató versenyzéssel rúdugrásban szerzett ezüstérmet. Edzője: Etédi Endre.

A harmadik medált Molnár Eszter nyakába akasztották a lányok távolugrását követően. A bronzérmet jelentő harmadik helyre utolsó ugrásával került fel Soltész Renáta tanítványa.
A kiélezett versenyekre jellemző, hogy a fiú 4X200m-es váltó (Szalay Botond, Dósa Axel, Szabó Zsombor, András Roland) csupán egyetlen, míg Szabados Kamilla 60m gáton három századmásodperccel csúszott le a dobogóról.

Eredményeink:
I. Szabados Kamilla, Kovács Rita, Zele Boglárka, Göndör Natasa – 4X200m – 1:56,88s
II. Bodorovszky László – rúd – 2,40m
III. Molnár Eszter – távol – 4,71s
IV. Szabados Kamilla – 60m gát – Döntő: 9,94s (i.e.f.:9,99s)
IV. Szalay Botond, Dósa Axel, Szabó Zsombor, András Roland – 4X200m – 1:55,09s
V. Molnár Eszter, Czél Noémi, Szilágyi Zita, Kovács Janka – 4X200m – 1:59,22s
VII. Szabados Kamilla – 300m – 47,63s
IX. Molnár Eszter – ötösugrás – 11,69m
X. Szalay Botond – 300m – 45,45s
X. Farkas Gergely – 600m – 1:52,10s
X. Kovács Rita – 300m – 48,15s
XI. Kovács Janka – 300m – 48,37s
Dósa Axel – 60m – 8,79s (i.e.f.: 8,76s)
András Roland – 60m – 8,94s
Szalay Botond – 60m – 9,07s
Dósa Axel – 300m – 46,96s
Szabó Zsombor – távol – 4,18m
András Roland – ötösugrás – 11,25m
Szabó Zsombor – ötösugrás – 11,17m
Zele Boglárka – 60m – „B” döntő: 8,77s (i.e.f.: 8,65s )
Katona Menta – 60m – 8,91s
Kovács Rita – 60m – 9,03s
Dobos Kamilla – 60m – 9,12s
Szilágyi Zita – 60m – 9,14s
Czél Noémi – 60m – 9,16s
Göndör Natasa – 60m – 9,34s
Király Lili – 300m – 48,90s
Szilágyi Zita – 300m – 49,00s
Kovács Luca – 600m – 2:00,13s