A serdülő CSB és a dobogó

Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően, idén is egy azon helyszínen és időben zajlott a felnőttek és a serdülők csapatbajnoksága. Ennek is köszönhetően ez az esemény rendre az év talán legérdekesebb versenyét „hozza". Nem volt ez másként idén sem, hiszen a felnőttek mellett a serdülők is változatos, izgalmas versenyeket vívtak Székesfehérváron.

A sikert és jó eredményeket könnyű megszokni. Az elmúlt hat évben már-már hozzászoktunk, hogy a Serdülő Csapatbajnokságon a fiú, a leány, vagy mindkét csapatunk dobogón végez.

A remek sorozat ezúttal sem szakadt meg, ugyanis mindkét csapatunk bronzérmet szerzett, ami az összesített pontversenyben a második helyet eredményezte.
Urbán Zita két győzelmével (600m, 2000m) alaposan kivette a részét a sikerből, míg edzéstársa, Gajdos Dominika 600m-en épp mögötte végzett. Gulyás Johanna a leányok gerelyhajító versenyében nem talált legyőzőre. A fiúk között számos kiegyensúlyozott teljesítménnyel is találkozhatunk. Közöttük Baranyai Kristóf végzett a legelőkelőbb helyen, 100m gátfutásban lett harmadik.

Eredményeink
Fiúk
III. Baranyai Kristóf – 100m gát – 14,76s PB
IV. Polyák Zoltán – 100m gát – 14,91s
IV. Kovács Botond – távol – 5,65m
IV. Előházi Dániel – súly – 14,06m
V. Polyák Zoltán – 300m gát – 42,59s PB
VI. Baranyai Kristóf – 300m gát – 42,60s
VI. Kovács Botond – 100m gát – 15,30s
VI. Balog Márton – súly – 12,69m
VII. Bánházi Botond – rúd – 3,00m
VII. Nagy Zsombor – gerely – 42,41m
VII. Dudás Dániel, Kovács Botond, Sólyom Bálint, Gálpál Zsombor – 4X100m – 49,37s
VIII. Gálpál Zsombor – gerely – 42,00m
XI. Gálpál Zsombor – súly – 11,13m
XI. Horváth László – gerely – 40,76m PB
Takács Bertalan – 1000m – 2:53,50s
Oszlánczi Ádám – 3000m – 10:38,62s
Dányi Péter – gerely – 38,31m

Leányok
I. Urbán Zita – 600m – 1:36,86s
I. Urbán Zita – 2000m – 6:41,06s PB
I. Gulyás Johanna – gerely – 46,35m
II. Gajdos Dominika – 600m – 1:39,33s PB
IV. Gulyás Johanna – súly – 11,13m
VI. Vajda Virág – 300m – 43,97s PB
VII. Zánkai Zsófia – gerely – 37,28m PB
VIII. Bencsik Lili – 300m gát – 49,90s
VIII. Gálpál Zsófia – gerely – 36,58m PB
IX. Hullán Zsófi – rúd – 2,80m
IX. Gálpál Zsófia, Vajda Virág, Nonn Eszter, Krámer Zita – 4X100m – 55,93s
X. Makó Luca – magas – 1,47m
X. Novák Enikő – súly – 9,95m
Dudás Dániel – 100m – 12,88s
Vajda Virág – 100m – 13,63s
Gajdos Dominika – 300m – 44,80s
Tóth Lilla – 2000m – 7:24,67s
Székely Anna – 2000m – 7:37,97s
Szabó Luca – súly – 9,35m