Óriási siker Taipeiben

A Tajvanon (Kínai Köztársaság) zajló Universiadén több nagyszerű magyar eredménynek is örülhettünk, ráadásul a Világbajnokságot is megjárt Gyürkés Viktória is rajthoz állt szombat este a 3000m akadályfutás döntőjében. Az előzetes esélylatolgatások alapján valahol a harmadik, hatodik helyre lehetett várni szakosztályunk kiemelkedő középtávfutó hölgyét. Két évvel ezelőtt, Dél-Koreában még nyolcadik lett, de azóta rengeteget fejlődött, és világversenyek tapasztalatával érkezett Taipeibe.

A verseny jelentős részében az élmezőnnyel tartva az ötödik, hatodik helyen futott. Három körrel a vége előtt már a negyedik pozíciót foglalta el, de a mozgása továbbra is nagyon biztató volt. Hétszáz méterrel a cél előtt megelőzte ausztrál vetélytársát, így már dobogós pozícióban kezdhette meg az utolsó körét. Az utolsó akadályról lelépve még 3-4m hátránya volt, de elképesztő hajrát produkálva az utolsó métereken megszerezte az ezüstérmet!

Nagyszerű versenyzés, hatalmas siker!

Viktória edzéseit Berkovics Imre irányítja, akinek a „keze alatt” majd’ minden korábbi egyéni csúcsát alaposan átírta.

A verseny megtekinthető:

https://www.facebook.com/558377034278656/videos/1427509040698780/

A Magyar Atlétika Szövetség összefoglalója:

https://atletika.hu/hu/hirek/2017/gyurkes-viktoria-ezusterem-kozak-luca-bronzerem-taipeiben

A képeket Fegyverneki Sándor készítette (atletika.hu)