U20-as Európa - bajnokság - Grosetto

Véget értek a Grosettoban rendezett U20-as Európa – bajnokság versenyei. A korosztályos kontinensviadalon három atlétánk is képviselte hazánk színeit.

Kovács Noel nem teljesen egészségesen versenyezve egyéni csúcsához közel teljesített gerelyhajításban, ami azonban nem bizonyult elégnek a döntőbe jutáshoz.

A másik két versenyzőnk ifi korúként versenyzett és állt helyt tisztességgel az idősebbek között. Ez egyben nehezebb feltételeket is jelentett, mint amihez „eredeti” korosztályukban az megszokott. Ez Jeremiás Donát esetében magasabb gátakat jelentett 400m gáton, Kovács László esetében pedig nehezebb golyókat jelentett súlylökésben. Mindketten teljesítették korábban az Ifjúsági világbajnokság nevezési szintjét, de a Nairobiban megrendezett versenyen a hírek szerint nem garantálták a versenyzők biztonságát, ezért a Magyar Atlétika Szövetség nem indított versenyzőt Kenyában. László és Donát így részt vehetett a juniorok Európa – bajnokságán.

Eredmények:
15. Kovács Noel – gerely – 66,41m
Jeremiás Donát – 400m gát – 55,95s
Kovács László – súly – 16,24m