Ifjúsági és újonc versenyzőnk is a dobogó tetején az Összetett bajnokságon

A kedvezőtlen előrejelzések ellenére végül napsütéses időben – bár erős szélben – zajlott az év utolsó hazai pályabajnoksága, az összetett országos bajnokság Székesfehérváron. Azon a versenyen, ahol mind a hat korosztályban bajnokot hirdettek.

Az ifjúsági fiúk népes mezőnyében Tóth Zsombor összteljesítményének egyéni csúcsán óriásit javítva, végig kiegyensúlyozott és magabiztos versenyzéssel lett a nyolcpróba legjobbja (5409p). Szinte napra pontosan egy éve ugyanitt 5035 pontot szerzett, ami pontosan mutatja, hogy milyen sokat fejlődött azóta. Edzője: Ifj. Tomhauser István, illetve munkáját még Kőrös András és Gulyás Norbert segítette.

Az újonc lányok négypróba versenyében a gerelyhajítást, 60m-t, ötösugrást és súlylökést magába foglaló „C” variációban a dobószámokban jeleskedő Gulyás Johanna szerezte meg a bajnoki címet nagyszerű versenyzéssel. Edzéje: Kovács Gyula. A „B” variációban (80m gát, távolugrás, 300m, 800m) Urbán Zita szerzett szép ezüstérmet, ami mellé az újonc lány csapat Mozer Jolánnal és Szitt Zsófiával kiegészülve csapatban a harmadik helyen végzett. Zita edzője Id. Tomhauser István.

A fiúk ugyancsak „B” variációs küzdelmében – ami 800m helyett 1500m-t tartalmaz – Kovács Botond végzett bronzérmes pozícióban. Edző: Budai Tamás

Egyéni csúcsokkal indított az első napot a junior férfiak tízpróba versenyében Szakács Attila, és a jó szereplést következő nap is folytatta, összesítésben a második helyen állva, mígnem rúdugrásban, a már említett szeles időnek is „köszönhetően”, a szivacs mellé esett, és csuklósérülés miatt kénytelen volt feladni a versenyt. Ezúttal is gyors felépülést kívánunk Neki és várjuk mihamarabb a pályán.

További eredmények

Újonc fiú „B” variáció
10. Szabados Dénes 1177 pont

Újonc leány „C” variáció
10. Mozer Jolán 1703 pont

Újonc leány „A” variáció
18. Szitt Zsófia 1096 pont

Gratulálunk az eredményekhez!