Tartósan az ország legjobbjai között az Ikarus

A Kertváros legnagyobb egyesülete, az Ikarus BSE atlétika szakosztálya november 21-én tartotta évzáró ünnepségét az Erzsébetligeti Színház Harmónia termében, ahol Kovács Péter polgármester, a szakosztály tiszteletbeli elnöke, egykori ikaruszos atléta és Szász József alpolgármester, a szakosztály társadalmi elnöke adta át a jutalmakat az elmúlt év legeredményesebb sportolóinak és edzőinek. Az ő sikereiknek köszönhetően ugyanis hosszú évek óta a magyar atlétika éllovasai között tartják számon a XVI. kerületi klubot.

Egyértelműen volt mit ünnepelnie a kertvárosi atlétáknak – akik már 350-en sportolnak a Bátony utcában –, illetve azoknak a meghívottaknak is, akik a magyar atlétika, valamint a kerületi sportélet jeles képviselőiként részt vettek az Ikarus BSE 2014-es évértékelőjén. Az eseményen részt vett többek között Lengyák György, a Magyar Atlétikai Szövetség utánpótlás szakreferense, Korompai Péter, a Budapesti Atlétika Szövetség elnöke és Sátor László a szervezet főtitkára, Kámán Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság atlétikai utánpótlás vezetője, Téglássy Tímea, a Europe Athlétisme Promotion magyarországi koordinátora, Svantner István az Ikarus BSE ügyvezető elnöke, Loch Ferenc, az Egyesület társadalmi elnöke, Kiss Dániel és Baji Balázs olimpikon gátfutók, Rátonyi Gábor, a Kertvárosi Sportlétesítményeket Üzemeltető Kft. ügyvezetője, valamint idősebb Gattyán György és felesége a főtámogató Docler Holding képviseletében, illetve Nemes Tamás a cég projekt koordinátora.

Szász József köszöntőjében először gratulált idősebb Tomhauser Istvánnak, a szakosztály jelenleg is aktívan dolgozó vezetőségi tagjának, aki közel négyévtizedes közösségteremtő, és utánpótlás-nevelő munkájáért november 17-én, Budapest főváros napja alkalmából a megtisztelő Papp László Budapest-sportdíjban részesült. Ezután az alpolgármester átadta a szót Adorján Istvánnak, az Ikarus atlétikai szakosztálya vezetőjének, aki a 2014-es év szakmai összefoglalóját ismertette a jelenlévőkkel, és hangsúlyozta: jövőre is azon fáradoznak majd, hogy az Egyesület sikeres utánpótlás-fejlesztő és nevelő munkája tovább folytatódjon.
Ezt követően ifjabb Tomhauser István vezetőedző értékelte az Ikarus 2014-es eredményeit. A szakember kiemelte, hogy atlétáiknak szinte minden területen sikerült felülmúlniuk a tavalyi ugyancsak remek eredményeiket, amelynek köszönhetően idén hat fővel többen, vagyis már tizennyolcan – Kiss Dániel, Gyürkés Viktória, Kéri Tamás, Rab Attila, Kővári Tamás, Ludvig Benjámin, Barcsay Csanád, Papp Szabolcs, Horváth Csaba, Detrik Balázs, Szatló Nóra, Bak Bálint, Tano Leonardo, Kovács László, Jeremiás Donát, Kovács Noel, Finta Sára, Horváth Leon – képviselték hazánkat a korosztályos és felnőtt válogatott versenyeken. A sikeres sportolók mögött pedig most is tapasztalt trénerek álltak, akik mellett már az új edzőgeneráció tehetséges tagjai is dolgoznak: úgy mint idősebb Tomhauser István, ifjabb Tomhauser István, Nagy József, Kőrös András, Vékony Judit, Kovács Gyula, Schőnviszky Ágnes, Etédi Endre, Nagy Réka, Melkvi Lili, Budai Tamás, Gulyás Norbert és Soltész Renáta. Kovács Gyula. Nekik is köszönhető, hogy idén ismét számtalan jelentős nemzetközi, országos, vagy regionális verseny színhelye volt a kiváló minőségű Bátony utcai sporttelep, és az újonc, illetve serdülő atléták országos eredményei is felülmúlták a tavalyit, amelynek 89 országos bajnokságon szerzett érem lett az eredménye.
Kovács Péter először az Egyesületet is érintő személyi változásokról beszélt: gratulált Antalóczy Csabának, az Ikarus volt sportolójának, akit Árpádföld önkormányzati képviselőjévé választottak, majd Szász Józsefnek, az Egyesület társadalmi elnökének is, aki alpolgármester lett. Kovács Raymundot, az egykori alpolgármestert pedig új szerepében köszöntötte, hiszen ő a közeljövőben a Kertváros sportéletében kap majd fontos megbízatást. Ezt követték a kerület első emberének inspiráló célkitűzései, azonban ezúttal szakítva a hagyományokkal nem csupán az elkövetkezendő egy esztendőre, hanem egészen 2020-ig fogalmazta meg elvárásait. Elsőként azt kérte, hogy legyen húsz felnőtt atlétája a klubnak, és az országos bajnokságokon ezentúl legalább száz érem kerüljön a Kertváros legnagyobb egyesületének atlétáihoz, akik közül két év múlva legyen legalább egy versenyző, aki a riói olimpián is képviselheti hazánkat. A polgármester azonban még ennyivel sem érte be, ugyanis elképzelései szerint a 2020-as ötkarikás játékokon már nemcsak versenyzőt kell indítania az Ikarusnak, de annak az atlétának olimpiai pontot is kell szereznie. Zárásként pedig azzal bíztatta a jelenlévőket, hogy ha a növekvő létszám miatt már nem fognak elférni a sporttelepen, akkor elgondolkodnak egy új pálya építésén is.

Ezt követően a Magyar Atlétika Szövetség részéről Lengyák György utánpótlás szakreferens, a budapesti szövetségtől pedig Korompai Péter is díjakkal jutalmazta a legjobb atléták egész éves teljesítményét. Végezetül a BEAC atlétikai szakosztályának nevében Gerendási István elnök köszönte meg a felnőtt csapatbajnokság közös csapatában szereplő, és az országos döntőn remekül teljesítő ikarusos versenyzők helytállását, ezért Gyürkés Viktóriát, valamint Kiss Dánielt emlékplakettel díjazta.