Szeptember 14-én rekordszámú atléta részvételével az Ikarus Sporttelepen rendezték Magyarország 2013. évi Serdülő Atlétikai Csapatbajnokságát. Az országos bajnokságon összesen harminc versenyszámban 28 különböző egyesület 536 versenyzője mérte össze a tudását, hogy eldöntsék az idei csapatbajnoki címeket és a helyezéseket. A viadal végeredménye alapján mind a fiúk mezőnyében, mind a lányokkal összevont összesített pontok alapján az Ikarus BSE-é lett az országos bajnoki cím.
Nagy hideg, szemerkélő eső és erős szél fogadta a versenyzőket és a nézőket is a hétvégén a Bátony utcai sporttelepen. – Van rajtam három nadrág, de még így is fázom – fordult az egyik ikarusos atléta a másikhoz még a versenyek előtt.– A legtöbb atlétát, szám szerint 30 főt az Ikarus atlétika szakosztálya nevezte be a versenyre, s még úgy is a miénk volt a legnépesebb csapat, hogy sérülés miatt sajnos két versenyzőnk végül visszamondta a szereplést – tudtuk meg idősebb Tomhauser Istvántól, az Ikarus BSE atlétikai szakosztályának vezetőedzőjétől. Ekkor, a 12 órai kezdés előtt már megtelt a pálya a bemelegítést végző atlétákkal, akik a délután folyamán teljes terjedelmében birtokba is vették az Ikarus Sporttelep füves futballpályáját. – Most jelen pillanatban az Ikarus Atlétika Centrum az ország egyik legkorszerűbb, legjobban felszerelt pályája, és többek között ez az oka annak, hogy a vidékiek is szeretnek ide jönni versenyezni – hangsúlyozta a kerületi sportvezető. A verseny során a fiatal fiúk és lányok 100, 300, 800, 3000 méteres futásban, 100 és 300 méteres gátfutásban, 3 kilométeres gyaloglásban, magasugrásban, távolugrásban, rúdugrásban, súlylökésben, diszkoszvetésben, kalapácsvetésben és gerelyhajításban tehették magukat próbára a csapatversenyekben.
A résztvevők pedig maximum két versenyszámban indulhattak, aminek a célja az volt, hogy ne egy-egy tehetséges versenyzőt terheljenek túl az egyesületek, s hogy végeredményben a csapatok tényleges teljesítménye döntsön az eredményekről. –Ez egy egyéni sportág, de mégis ebben a korosztályban a gyermekek még szívesebben versenyeznek a csapatküzdelmekben, hiszen ezek a versenyek fontos kohéziós erővel, hatalmas motivációval bírnak a számukra– hangsúlyozta ifjabb Tomhauser István, a kerületiek módszertani vezetője. Majd azt is megtudtuk tőle, hogy ez a jelentős tömeget megmozgató sportesemény egyben a szeptember 28-án, szintén az Ikarus BSE Atlétikai központjában megrendezendő horvát, szlovén, szlovák, cseh, és magyar serdülő válogatottak közötti nemzetközi verseny előválogatója is egyben, vagyis akik itt jól szerepeltek, azok kiérdemelhették, hogy a hónap végén majd a válogatott mezét is magukra húzhassák.
A verseny sikeres lebonyolításában segédkeztek a házigazdák idősebb korosztályú atlétái is, akik technikai munkatársként járultak hozzá a magas színvonalú versenykörülményeket biztosító bajnokság megrendezéséhez. A verseny késődélután fejeződött be, és amikor már a fiatal versenyzők a jól megérdemelt pihenőjüket töltötték, a szervezők hatalmas munkával, rövid idő alatt nyomát sem hagyták annak, az ország legjobb serdülő atlétái korábban a helyszínen versenyeztek volna: eltűntek a gátak, az ugró és dobóhelyek eszközei, a versenyrendezés kellékei.
A nagyszámú adat feldolgozása, és kiértékelése a versenysorozat befejezését követően is még hosszú ideig tartott. Éppen ezért az amúgy is fárasztó nap végén a szervezők már nem akarták tovább várakoztatni az edzőket, szülőket és versenyzőket, ezért az ünnepélyes eredményhirdetést és díjkiosztót az egy héttel későbbi, szintén az Ikarus sporttelepen rendezendő következő serdülő országos versenyre halasztották.
A Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója Spiriev Attila, a korábbi válogatott atléta a rendezéssel kapcsolatban elmondta, hogy már hosszú ideje maximálisan meg vannak elégedve a szövetségnél az Ikarus sportlétesítményével, és szakmai stábjával egyaránt. – Mindenki számára fontos, hogy Magyarország fiataljai, ilyen remek színvonalú pályán készüljenek – hangsúlyozta. Majd kiemelte, hogy a klubbal és a helyi szervezőkkel kialakult kitűnő kapcsolat és a pálya egyedülálló minősége a garancia arra, hogy a szövetség a közeljövőben is fontos versenyeket hoz majd a kerületbe.
Az estébe nyúló számolás és az összesített eredmények alapján a fiúk serdülő csapatbajnokságát az Ikarus BSE, a lányokét a Budapest Honvéd nyerte. Mivel a lányok is az előkelő negyedik helyen zárták a bajnokságot, illetve a fiúk jelentősebb előnyre tettek szert a mögöttük végzett klubokkal szemben, így az összesített pontverseny alapján az ország 28 klubja közül az Ikarus BSE lett az ország legeredményesebb egyesülete. A 2013-as országos serdülő csapatbajnokság második helyén a Gödöllői EAC, harmadikon a Budapest Honvéd SE végzett. Az Ikarus atlétái a nap végén tehát megelégedve és sikerélményekkel mehettek haza ezen a hétvégén is a pályáról, hiszen a sok edzés, és edzőik remek munkája ismételten meghozta gyümölcsét.