Moszkvai Atlétikai Világbajnokság (aug.10-18.) tapasztalatairól kérdeztem Ifj. Tomhauser Istvánt, aki Baji Balázs (Buda-Cash Békéscsaba, nevelőedzője: Medovarszki János) edzőjeként volt a helyszínen a moszkvai Luzsnyiki stadionban. Balázs immáron 5 éve készül Budapesten Kiss Danival és az Ikaruszban. Reméljük, hogy mindkettőjüket látjuk a jövőben valamelyik világverseny 110m-es gátfutás döntőjében. Szakmai tapasztalatok, hangulatjelentés a világ egyik legnagyobb sporteseményéről edzői szemszögből.
- Először is gratulálok Baji Balázs szerepléséhez: egyéni csúcs, elődöntőbe jutás egy vb-n, kis szerencsével ez még jobb is lehetett volna. Ezt Te, hogy élted meg ott a helyszínen?
Köszönöm. Nagyon örültem annak, hogy Balázs nagyszerű egyéni csúcsot futott a selejtezőben. (13.36mp-a szerk.) Talán még egy kicsivel többet is hozott ki magából, mint amire szükség volt ebben kora reggeli időpontban. Ezt azonban csak utólag lehetett konstatálni. Egy olyan helyzetben, amikor a pillanatnyi egyéni csúcsa közelében kell egy versenyzőnek teljesítenie a továbbjutáshoz, nincs sok mozgástér egy ilyen erős mezőnyben. Itt a leggyengébb futó is 13,50-es B szinttel rendelkezett, és jobb eredmény kellett a selejtezőből a továbbjutáshoz, mint az olimpián. Egy kicsit kifutotta magából az extrát, és erre másnap tényleg egy bravúr kellett volna. Végül öt századra volt a döntőtől egy mindenki által a televízióban is jól követhető elég "furcsa" elődöntőben. Ezt a rossz indítást azért nem elemezném, mert ez mindenkit zavart, nem csak Balázst, de tény, hogy a külső pályán a bahamai világbajnok beragadásával igencsak üresben futott, nem volt kontaktusa a mezőnnyel, ami szintén kihathatott a teljesítményére. Összességében elégedett vagyok. Az természetes, hogy abban a pillanatban volt egy kis hiányérzet, de az eszünk tudta, hogy ez egy reális eredmény. Balázs ismét továbblépett azon a bizonyos lépcsőn. A MASZ szakmai igazgatója,Spiriev Attila a versenyt követően telefonon gratulált, és megnyugtatólag közölte, hogy semmi ok az elégedetlenségre. A jövőre nézve még jobb egyéni csúcs és egy még markánsabb forma kell egy világbajnoki döntőhöz.
- Nem az első nagy nemzetközi eseményed, amit a helyszínen élhettél, meg mint edző. Kiss Danival és Balázzsal már körbejártátok a fél világot.
Miben volt más ez az idei moszkvai vb akár rendezés, hangulat szempontjából?
Talán fél Európát igen, de a viccet félretéve, a hangulattal igazából csak hazaérkezésem után kezdtem el foglalkozni. Mintha valami hiányzott volna Moszkvában, az előző évek helyszínei, a szervezés terén, a nézők atlétika szeretetének megnyilvánulásában, vagy csak egyszerűen abban, hogy utca embere is magáénak érzi-e az eseményt, nos, ezzel magasra tették a mércét a korábbi világversenyek szervezői.
De hangsúlyozom, ezzel a versenyen még nem foglalkozik igazán sportoló és edző, ott a helyszínen a célok elhomályosítják ezeket az észleléseket. Emellett örülök, hogy Danit szóba hoztad, mert van egy párhuzam, hiszen a 2009-es berlini világbajnokságon való ragyogó szereplése kísértetiesen hasonlított Balázs mostani versenyzéséhez, és a törvényszerűségek is hasonlóak.
- Szakmailag ilyenkor el tudsz lesni valamit? Hozott számodra új dolgot az idei moszkvai vb? Gondolom ilyenkor már nincsenek nagy dolgok, hisz a finomhangolást csinálja minden atléta közvetlenül a versenye előtt. De ha egy-két dolgot be tud építeni a jövőben az edzésmunkába, már megérte.
Természetesen, nyitott szemmel járva mindig lehet tanulni. Nem arról van szó, hogy minden világversenyen forradalmi felfedezéseket tesz az ember. Van egy felkészülési elképzelés, kép, ami puzzle darabokból áll, mindig építjük, és soha sincs teljesen kész. Ha csak egy-két darabot bele tudunk jövőre illeszteni a következő felkészülésbe, századokat jelenthet. Ez nem mindig egy konkrét dolog "ellesésében" nyilvánul meg. Egyszerűen inspiráló egy ilyen a közeg, és amint nézem a világ legjobbjait, próbálok kombinálni és valamit beleégetni a látottakból a képi memóriámba is. Fel kell használni azt a tömény információt, ami előttünk zajlik több mint egy héten át. Itthon elszokik a szemünk ettől a minőségi végrehajtástól. Ezen úgy próbálok segíteni, hogy rengeteg videó felvételt készítek.
A másik kérdéssel kapcsolatban való igaz, hogy felesleges mozdulatot nem tesznek már versenyzők egy ilyen versenyen, de amit csinálnak pont azért hiteles, mert itt azt hajtja végre, azt végzi, úgy melegít, amit máskor is megszokott, legfeljebb kevesebbet. És tévedés, hogy csak lötyögés van a versenyek előtt. Emlékeztető ingerek igencsak vannak még 3-5 nappal a verseny előtt.
A világ folyamatosan változik, keresi mindenki az új lehetőségeket. Érdekes látni, hogy a legjobbak is kísérleteznek, nyilván bizonyos határok között.
- Magyar csapat szereplését én személy szerint jónak ítélem. De kíváncsi vagyok a Te véleményedre. Hol lehet a helyünk a világ atlétikájában a jövőben?
Szinte sztereotípia, hogy milyen szakágban lehetünk sikeresek. És azt is látjuk, hogy az utánpótlás is döntően a dobásokban jeleskedik. De nagyon fontos, hogy színes legyen a paletta, mert ettől szép az atlétika. Egy-egy tehetség igenis oda tud érni a legjobbakhoz más szakágakban is. Erről az jut eszembe, hogy a kenyai gerelyhajító valószínűleg nem vesz tudomást arról, hogy ebben a versenyszámban neki elvileg nem osztottak lapot.
Látok elegendő tehetséges magyar fiatalt ahhoz, hogy előrébb lépjünk. Következetes, szakszerű munkával messzire el lehet jutni.
A közeljövőt tekintve Pars Krisztián mögött vannak ígéretes versenyzőink, akik a világ szűk elitje mögött várakoznak az utolsó lépcsőfokon. Balázs is ilyen versenyző. Aki kitartóan fel akar érni a világ tetejére, azoknak többnyire sikerül is.
Lehet, hogy a közvélemény még nem tud egy ilyen elődöntős eredményre igazán felnézni, de a szakma ezeket az eredményeket már megbecsüli. Atlétikában hihetetlenül "széles" a világ, a Föld bármely szegletéből előtoppanhat egyik pillanatról a másikra egy klasszis versenyző.
Szóval ebben a helyzetben tudnunk kell örülni minden apró előrelépésnek.
- Mi volt számodra Balázs kiváló szereplése mellett a legnagyobb élmény ezen a világversenyen?
Erről elmesélnék egy rövid sztorit. Történt ugyanis, hogy egy paraguayi edzőkolléga odalépett hozzánk az ebédlő forgatagában a világbajnokságon, és hibátlanul beszélve magyarul elmondta, hogy figyelemmel kíséri a magyarokat, és őszintén gratulált Balázs eredményéhez. A svájci felmenőkkel rendelkező úriemberről kiderült, a TF-en tanult a 80-as években, és azóta sem felejtette el a nyelvünket, és Magyarországhoz kötődő élményeit.
Jó érzés volt, hogy a világ távoli pontján is tudnak rólunk és figyelemmel kísérik az eredményeinket.
