IAAF Permit verseny Moszkvában

Hétvégén ifj. Tomhauser István tanítványai Moszkvában az IAAF Permit versenyén indultak 60m gátfutásban. Kiss Dániel az Ikarus versenyzője az előfutamban idei legjobbját nyújtva (7,72mp) jutott a döntőbe és ott 6. helyezést ért el kicsit gyengébb futással (7,98mp).
„Danival szépen haladunk előre, de a második futása valahogy nem áll össze, így történt ez a Budapest Bajnokságon is múlt héten. Az Európa Bajnokságon, ha döntőbe jutna, akkor hármat kellene futnia, úgyhogy az addig hátralevő hetekben, erre fektetjük a hangsúlyt a felkészülésben. „-mondta ifj Tomhauser István.
Baji Balázs a Békéscsabaiak versenyzője egyéni csúccsal 7,66mp-es eredménnyel jutott a döntőbe és stabil futását bizonyítja, hogy ott 7,68mp-el a harmadik helyezést érte el. „ Balázzsal igazából eddig egyik versenyre sem pihentünk rá, a héten még az egyetemen voltak vizsgái, tehát éjszakázott is a tanulás miatt. Ez bíztató, hiszen a futása így is stabilnak mondható, ráadásul a múlt heti Budapest Bajnokságon 3x futott, ami extra terhelésnek mondható.”-fejtette ki az edző.

Hétvégén újabb külföldi versenyre kerül sor Düsseldorfban, majd pedig a Fedettpályás Európa Bajnokságon (Márc. 1-3) szurkolhatunk sportolóinknak.