10 km-es Országos pályabajnokság 2012. április 28.

„Már mögöttünk a kínokkal teli felkészülés és visszavonhatatlanul elérkeztünk a pályaszezon küszöbére, hiszen a hét végén megrendezésre kerülő 10 000 m-es OB a szezon nyitányát jelenti.”-írta Dornbach Ildikó a MASZ szakmai igazgatója a masz.hu-n.

Lassan itt a nyár és egymást érik a pálya versenyek, közeleg a Felnőtt EB és az Olimpia is.

Gyürkés Viki a szakosztályunkból egyedüliként rajtolt a gyönyörű Pasaréti úti Vasas Sportcentrumban (a rajt érdekes volt, talán 6. ra sikerült a versenybíróknak elindítani a 28 fős mezőnyt…) 

Megbeszélt iram szerint kezdett, sajnos két csoport között futott, az egyik kicsit erősebb volt a másik picit gyengébb. Fejben nagyon erősnek kell lenni, hiszen 25 kört lefutni 400 m-es pályán nem egyszerű. Az elvárt időeredménytől ugyan egy kicsit elmaradt, de tavalyhoz képest másfél perccel jobbat futott, ami jó alap a nyárra. Felkészülési versenynek szántuk ezt az OB-t, amolyan átvezetés az alapozásból a pályaversenyekre.

Közben még emelt szinten érettségizik is, szóval a tanulás is fontos szerepet kap.

38:28mp-t futott, amivel a felnőtteknél a 8. míg az utánpótlás korosztályban a bronzérmet szerezte meg.