Mátyásföldre figyelt az atlétavilág

Bár már szeptember elején tesztversenyt rendeztek az Ikarus BSE Bátony utcai létesítményében, illetve a mátyásföldi atléták már néhány hete birtokba vették a pályát, az önkormányzat által felújított atlétikai centrumot hivatalosan csak október 2-án adták át. Az ünnepélyes ceremónia azért váratott magára, mert egyrészt szeptember végére készült el a közel 1000 néző elhelyezésére alkalmas lelátó, illetve ezen a napon rendezték az első országos bajnokságot a létesítményben. Az Ikarus atlétikai pálya átadása ugyanis nem csak a kerület számára, hanem a magyar atlétikasport számára is rendkívül fontos esemény volt.
-  Ez a pálya a második olyan pálya Budapesten, mely nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas – mondta Kovács Péter polgármester. – Sőt, a Puskás Ferenc Stadion lebontását követően az egyetlen ilyen létesítmény lesz majd a fővárosban. Azért építettük ezt a pályát, mert a kerületünkben található egy klub, amelyben évtizedek óta kiváló munka zajlik. Ez a kis egyesület Kiss Dániel személyében már egy világhírű atlétát is kinevelt, és remélhetőleg a jövőben is számos kiváló atléta fog innen kikerülni.
 
Az október 2-i esemény igazi ünnep volt a magyar atlétika számára. Ennek megfelelően a mátyásföldi megnyitón is nagyon sokan vettek részt. A sport legmagasabb rangú vezetését Szekeres Pál helyettes államtitkár és Bánki Erik, az országgyűlés Sport és Turisztikai Bizottságának elnöke képviselte. Az atléták oldaláról pedig jelen volt a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, Gyulai Miklós, illetve a múlt és a jelen kiválóságai közül Németh Miklós, Szalma László, Gécsek Tibor, Vaszi Tünde, Pars Krisztián és Zsivótzky Attila is. S, hogy a Bátony utcai sportcentrum építésének híre már milyen messzire eljutott, bizonyítja, hogy két német világsztár is elfogadta a szervezők meghívását. Marlies Göhr Európa-, világ- és kétszeres olimpiai bajnok, illetve világcsúcstartó 100 méteres futó volt, míg Detlef Michael 1983-ban Helsinkiben gerelyhajításban nyert világbajnoki címet.
-  Utoljára 1986-ban jártam ebben a létesítményben – mondta Marlies Göhr. – Akkoriban ugyanis nagyon intenzív kapcsolat volt a jénai és a mátyásföldi klub között. A pálya természetesen nagyon megváltozott, és elmondhatom, hogy ilyen szép létesítményben régen voltam. Csak azt tudom kívánni a magyar barátaimnak, hogy sok olimpiai bajnok kerüljön ki ebből a centrumból.
-  Most itt jelen van a magyar atlétika, s reméljük, hamarosan a világ atlétái is idetalálnak majd – tette hozzá Szekeres Pál. – De, ha nem így történik, akkor is bízhatunk benne, hogy az innen kikerülő tehetségeken keresztül a világ hamarosan megtanulja ennek a létesítménynek nevét.
 
Kovács Péter polgármester már többször elmondta, hogy az eddigi eredményekkel nem szeretne megelégedni. Ha már ilyen létesítménnyel rendelkezik a kerület, akkor az váljék a magyar atlétikasport hasznára is. Már most előrehaladott tárgyalások zajlanak a MASZ és a létesítményt működtető önkormányzati cég között arról, hogy a 2012-es esztendőben minél több országos versenynek adhasson helyet a Bátony utcai pálya. Ugyanakkor a kerület vezetője még nem mondott le arról az elképzeléséről sem, hogy az új atlétikai centrum a Puskás Ferenc Stadion lebontását követően a magyar atlétikasport fővárosi és országos fellegvára lehessen.
-  Vannak olyan polgármesterek, mint Kovács Péter, és van olyan képviselő-testület, mint a XVI. kerületi, mely mer dacolni a válsággal, és igenis megteszi azokat a fejlesztéseket, melyeket eltervezett – mondta Bánki Erik. - Minden egyes forint, amit az önkormányzat fejlesztésekbe öl, a jövőbe vetett hitet erősíti. Ez az atlétikai pálya egész Budapesten hiánypótló beruházásnak számít, mely biztos, hogy az egész sportág hasznára válik majd.
Gyulai Miklós szerint régen volt olyan kellemes helyzetben a magyar atlétika, mint mostanában. Rövid időn belül ugyanis két pályát avattak az országban. Az egyiket Szekszárdon, ahol az augusztusi országos bajnokságot rendezték, a másikat pedig itt, Mátyásföldön.
 
Az ünnepélyes szalagátvágást követően pedig a gyerekek vették birtokukba a létesítményt. Október 2-án délután ugyanis a Magyar Atlétikai Szövetség által rendezett gyermek csapat-bajnokságnak adott otthont az új atlétikai centrum. A 30 csapat 10-12 éves atlétái (6-6 lány és fiú) hét számban mérték össze a tudásukat. A bajnokságban a házigazda Ikarus BSE is képviseltette magát, de Nagy József tanítványai ezúttal nem jutottak a legjobb nyolc közé. A gyerekek számára nagy megtiszteltetésnek számított, hogy az érmeket a két német világsztár adta át nekik.
 
-  Amióta ennek a pályának a híre ment a kerületben és a környező településeken, csak úgy özönlenek hozzánk a gyerekek – mondta a verseny végén Tomhauser István az atlétikai szakosztály elnöke. – Már nem is kell toboroznunk, mert a gyerekek maguktól jelentkeznek, és emiatt már az edzők számát is növelnünk kellett. A mi példánk is azt bizonyítja, hogy a szülők is szívesebben sportoltatják jó körülmények között a gyerekeiket.