Jó ütemben halad az építkezés

Jó  ütemben  halad az Ikarus atlétikai pálya felújítása. A korszerű, nyolcsávos  műanyagborítású pálya augusztusra fog elkészülni, az eddigi munkálatok a tervek szerint  időarányosan készültek el. Az építő cég a legnagyobb tapasztalattal rendelkezik hazánkban,  a német székhelyű  Polytan céggel áll kapcsolatban, a borítás is ilyen márkájú lesz. Többek között a Puskás Ferenc stadion atlétikai pályáját is ez a cég készítette, mely a 98-as Európa- bajnokság előtt lett teljesen felújítva.

Jelenleg a földmunkákon, a pálya nyomvonalának kialakításán, a  víz ,  csatorna és elektromos hálózat föld alatti munkálatain vannak túl. Jelenleg is folyik  az alapot jelentő zuzalék tömörítése, a, szegélyek kialakítása. A legnagyobb körültekintéssel megtervezett építkezésnél is előfordulhat az, hogy a munkálatok befejezésekor, a használatba vételkor derül ki, hogy bizonyos dolgokat jobb lett volna másképpen megoldani. Id. Tomhauser István vezető edző már korábban felkereste azokat a szakosztályokat, ahol a közelmúltban hasonló beruházásokat végeztek, és kikérte a véleményét  a pályán dolgozó edzőknek, versenyszervezőknek, vezetőknek, versenybíróknak,  hogy az eddigi tapasztalataik alapján mire ügyelnének jobban egy új pálya  építtettése során. Meglepően sok jobbító javaslat hangzott el, amelyeket a nálunk folyó munkák során hasznosítani lehet. Ezek között a tanácsok között voltak többek között az atlétikai pálya sporteszközeinek beszerzését érintő, minőséggel kapcsolatos észrevételek is. Az Ikarus pálya eszközeit között ez alapján döntően a minőségre sokat adó, nemzetközileg is elismert lengyel sportszergyártó cég, a  Polanik gátjai, ugródombjai, sporteszközeit találhatjuk majd meg, melyek augusztus végére érkeznek meg reményeink szerint az ország egyik legkorszerűbb és legszebb pályájára, a Bátony utcába.

t_200_200_16777215_00_images_cikkek_2011_06_kanyar.jpg