Budapest Open, Budapest-bajnokság

A hagyományoknak megfelelően idén is az Ikarus pálya volt házigazdája a Budapest Opennek, amely továbbra is kiemelkedő állomása az European Athletics Promotin versenysorozatnak. Ezt a versenyt szombaton (május 22-én) rendezték, a hétvége mindkét napján időközben a Budapest-bajnokság is zajlott.

Az első nap még éppen elfogadható volt az időjárás a második nap elején azonban hatalmas eső zúdult a pályára, így félbe is kellett hagyni a versenyt. Az elmaradt versenyszámokat május 30-án pótolják, ugyancsak az Ikarus pályán.

Amíg az esemény folyt, remek versenyeknek, sok indulónak örülhettünk.

Szakosztályunkból remekül teljesítettek a gátfutók. A felnőttek között Tano Leonardot csak Baji balázs előzte meg, miközben ismét faragott az egyéni csúcsán. A juniorok mezőnyében Polyák Zoltán lett ugyancsak második, míg az ifjúságiak között Takács Gergő az előfutamot követően a döntőben is javított legjobb eredményén és lett harmadik.

Nem panaszkodhattak a gerelyhajítók sem. A felnőttek között ketten is dobogóra állhattak. Gulyás Tamás a második, Rab Attila a harmadik fokára. A serdülők között Csefkó Bianka egyéni csúccsal lett második. Ő egyébként súlylökésben még egy harmadik helyet is begyűjtött.

 t_200_200_16777215_00_images_cikkek_2021_05_bp2napeso.jpg

Foto: atletika.hu

Eredményeink:

II. Tano Leonardo – 110m gát – 14,11s PB (e.f.: 14,51s)

II. Gulyás Tamás – gerely – 67,89m

III. Rab Attila – gerely – 67,17m

V. Bácskai Bence – 1500m – 8:53,68s PB

VI. Kéri Tamás – rúd – 4,40m

VII. K. Nagy Tamás – 800m – 1:54,71s

VII. Horváth Barna – rúd – 4,20m

VIII. Brandl Lilla – kalapács – 51,61m

XI. Kőszegváry Balázs – rúd – 3,80m

XII. Krámer Péter – rúd – 3,80m

Szűcs Imola – 100m – 13,18s PB

Zánkai Zsófia – magas – 1,55m

 

U20:

II. Polyák Zoltán – 110m gát – 14,34s (e.f.: 14,17s PB)

U18:

III. Takács Gergő – 110m gát – 14,20s (e.f.: 14,40s PB)

U16:

II. Csefkó Bianka – gerely – 40,13m PB

III. Csefkó Bianka – súly – 9,74m

IV. Baglyas Kíra – súly – 8,75m

V. Bognár Levente – gerely – 42,97m PB

V. Szűcs Imola – 300m – 43,30s PB

Kossuth Mária – 300m – 44,64s PB