Óriási versenyek! - Fedettpályás Atlétikai Bajnokság

Kétségtelenül a szezon hazai versenyeinek csúcspontja Magyarország Fedettpályás Bajnoksága, vagy, ahogy egymás közt nevezzük, a felnőtt OB. Egy részről rendre rajhoz állnak a legjobbak, de számos feltörekvő fiatal tehetséggel lehet találkozni, akik igyekeznek borsot törni a rutinos versenyzők orra alá és teszik ezt gyakran sikerrel.

Nincs megállás Wagner-Gyürkés Viktória számára. Alig telt el pár nap, mióta átírta a 3000m rekordját, máris az 1500m rajtjánál találta magát. Ezen a versenyen Viki ellenfele a versenyszám junior csúcstartója volt. Kiválóságunk azonnal az élre állt. Egy ideig hárman futottak együtt, majd úgy nyolcszáz méterrel a vége előtt már senki sem tudta tartani vele a lépést, így magabiztos győzelmet aratott. Másnap a 3000m szerepelt a „menüben”. Itt még kevesebb kérdés volt. Viki, mint a versenyszám újdonsült csúcstartója gyorsan leszakította a mezőny többi tagját és fölényes győzelmet aratott. A harmadik helyen nagyszerű egyéni csúccsal Molnár Léda futott be. Léda az egész fedettpályás szezonban versenyről-versenyre javította egyéni csúcsát és annak legjobbját, ahogy azt kell, a felnőtt bajnokságon érte el.

Kovács László férfi súlylükésben lökésről-lökésre javított egészen a negyedik sorozatig. Eleinte szoros volt a küzdelem riválisaival, de végül magabiztosnak, majdnem fölényesnek mondható közel fél méteres előnnyel diadalmaskodott. Ezzel, miután valamennyi utánpótlás korosztályban nyert már bajnoki címet, a felnőttek között is a csúcsra ért. Harmadik helyezett a korábbi kétszeres bajnokunk Detrik Balázs végzett, aki a hatodik sorozatban lökte idei legjobbját.

A rajt előtt kiegyensúlyozottnak, hova tovább erős éremesélyesnek tűnt a női 4X400m-es váltónk. A még junior korú Dobi Larina mondhatni azonnal magához ragadta a vezetést és 150m-nél elsőként is vághatott be. A botot kiváló 400 gátasunknak, Horváth Dórának elsőként adta, aki remek futással tartotta az előnyt és vezető pozícióban váltott Szécsényi Annával. A síkon és gáton is versenyző, szintén junior hölgy sem szégyenkezhetett; vagány futással söpört végig a távon. A befutó emberünk Rapai Fanni volt, aki kimondott 400m-es specialista. Itt már-már hátradőltünk, hogy meglesz a futamgyőzelem, és Fanni nem is hagyott minket csalódni. Könnyed, ugyanakkor rendkívül gyors futással teljesítette a maga távját, elsőként behozva a váltót. Mivel a következő futamban senki sem tudott jobb időt produkálni, a 4X400m-es női váltó, a klub történetében először, fedettpályás bajnoki címet szerzett.

Az edzések és a rendkívül kiegyensúlyozott versenyzést látva, egyértelmű volt, hogy Tano Leonardo 60m gáton éremért jött a BOK csarnokba. Hasonlóan stabil futással került döntőbe, ahol a rajt után talán egyetlenként tartotta a lépést Dr. Baji Balázzsal, a szám csúcstartójával. Leo, ahogy mindenki szólítja tovább javította egyéni csúcsát és parádésan jó futással ezüstérmet szerzett.    

Az előzetes nevezések alapján Bácskai Bence a negyedik legjobb idővel rendelkezett a férfi 3000m-en indulók között. Onnan már „csak” egy lépésre elérhető a dobogó. Sokáig egy csoporttal együtt „utazott”, majd 200m-rel a vége előtt hatalmas hajrát vágva, megszerezte a bronzérmet.

A verseny záró száma a férfiak 4X400m-es csatája volt. Talán nem is annyira titkon, itt is éremben reménykedtünk. Bencsik Ádám kezdő emberként alaposan odalépett, és első pozícióban váltotta Kovács Marcellt, aki inkább 1500-as specialista. A teljesítményén ez nem látszott, remek részidővel váltotta K. Nagy Tamást, akinek a 800m a fő száma. Ő is erős, jó futással hozta a botot és továbbította a stafétát Molnár Csabának, aki még csak ifjúsági versenyző. Élete első 4X400m-es versenyén máris kiválóan teljesített. Aztán már csak az időt kellett lesnünk, hogy a futamban előrt harmadik helyet meg tudjuk e tartani. Rendkívül szoros versenyben, egy hajszállal ez végül sikerült, így a férfi csapat a dobogó harmadik fokára állhatott.

A krónikához szorosan hozzátartozik, hogy a 60m gátfutás férfi és női bajnokának, (Dr. Baji Balázsnak és Kerekes Grétának) egyaránt Ifj. Tomhauser István és Kiss Dániel az edzője.

Szakosztályunk összesen négy arany, egy ezüst és négy bronzérmet szerzett, ami az utóbbi évek legsikeresebb szereplését is jelenti. Ez az éremtáblázaton is megmutatkozott, ugyanis ott a második helyet szereztük meg.

Wagner-Gyürkés Viktória (forrás: Hungarian Athletics)I. Kovács László, III. Detrik Balázs, edző: Kovács GyulaDobi Larina, Rapai Fanni, Szécsényi Anna, Horváth DóraII. Tano Leonardo, edzők: Ifj. Tomhauser István és Kiss DánielI. Wagner-Gyürkés Viktória, III. Molnár Léda

III. Bácskai BenceIII. Molnár Csaba, K. Nagy Tamás, Kovács Marcell, Bencsik Ádám, A 4X200-as női és férfi váltóÉremtáblázat

A Wagner-Gyürkés Viktóriáról készült kép forrása: Hungarian Athletics facebook oldala.

Eredményeink:

I. Wagner-Gyürkés Viktória – 1500m – 4:14,88s (edző: Babinyecz József)

I. Wagner-Gyürkés Viktória – 3000m – 9:07,90s (edző: Babinyecz József)

I. Kovács László – súly – 17,68m PB (edző: Kovács Gyula)

I. Dobi Larina, Horváth Dóra, Szécsényi Anna, Rapai Fanni – 4X400m – 3:47,68s (edzők: Budai Tamás, Id. Tomhauser István, Ifj. Tomhauser István)

II. Tano Leonardo – 60m gát – 8,00s PB (e.f.: 8,05s) (edző: Ifj. Tomhauser István és Kiss Dániel)

III. Bácskai Bence – 3000m – 8:35,11s PB (edző: Csoma Ferenc)

III. Detrik Balázs – súly – 16,79m (edző: Kovács Gyula)

III. Molnár Léda – 3000m – 9:33,69s PB (edző: Csoma Ferenc)

III. Bencsik Ádám, Kovács Marcell, K. Nagy Tamás, Molnár Csaba – 4X400m – 3:20,16s (edzők: Budai Tamás, Csoma Ferenc)

V. Rapai Fanni – 400m – 56,15s

VI. Bencsik Ádám – 400m – 49,33s

VI. Bánházi Botond – rúd – 4,60m PB

VI. Molnár Léda – 1500m – 4:26,17s PB

VIII. Kéri Tamás – rúd – 4,60m

X. Horváth Barna – rúd – 4,40m

X. Dobi Larina – 400m – 57,96s PB  

XI. Polyák Zoltán – 60m – 7,04s PB (e.f.: 7,09s PB)

XII. Kőszegváry Balázs – rúd – 4,00m